Eger – Túlélték a perzselő nyarat: kiderült, melyek Eger leggyönyörűbb kertjei! – listán a díjazottak!
A rendkívüli aszály nagy kihívást jelentett a kertművelőknek. A Virágos Egerért versenyen indulóknak idén többet kellett dolgozniuk a szép növényekért. A rendkívüli aszály ellenére nem csökkent a Virágos Egerért verseny népszerűsége, amelyet idén is támogatott az egri polgármesteri hivatal, az Egyesület Eger Idegenforgalmáért, az Egri Városszépítő Egyesület, a Heves Megyei Vízmű Zrt., a Kertbarát Kör Egyesület Eger és a Városgondozás Eger Kft. A Virágos Egerért, Szép Környezetért verseny díjkiosztó ünnepségét pénteken délután tartották az egri városháza dísztermében, ahol a díjazottak oklevelet, plakettet és virágokat kaptak. Számos különdíj is gazdára talált, többek között a Heves Megyei Vízmű Zrt. vízdíjkedvezménnyel támogatta a társasházak csinos kertjeinek öntözését.
Bárdos Zsolt egri üzemvezető köszönte a versenyre benevezők munkáját, és azt is, hogy munkatársai helytálltak a nehéz körülmények között. Köszönetet mondott azért is, hogy az egriek a kritikus időszakokban takarékoskodtak az ivóvízzel. Jelentős munka lesz átalakítani a virágoskerteket, parkokat, hogy olyan növények kapjanak helyet bennük, amelyek túlélik a rendszeres 30-40 Celsius fok feletti hőséget.
Rózsák ékesítik a társasház környezetét
A Heves Megyei Vízmű Zrt. egyik különdíját a Kertész út 40. alatti társasház kapta. A kert gondozását tavaly vette át Hodosiné Nagy Éva.
Szerintem már nagyon régóta részt vesz a házunk a versenyben, de én még nem túl régen mentem nyugdíjba, és tavaly vettem át a kertgondozást, mert az idősebbek vagy kihaltak, vagy elköltöztek. Tavaly nem adtam be a pályázatot, az idén gondoltam, hogy megpróbálkozom vele, és valamennyire akkor sikerült is, hogy nyertünk díjat – mondta Hodosiné Nagy Éva.
Elmondta, elég nagy területük van, legnagyobb részben rózsák vannak benne, amelyek a sok locsolással kibírták a hőséget és a csapadékmentes hónapokat. Elég szépek, a szárazakat mindig levágta róluk, de nem is száradtak úgy, mint a többi növény. A kertben minden évszaknak megvannak a maga növényei, amelyek nem egynyáriak, de ilyenből is ültettek idén 10-20 bokrot. Locsolni kellett nagyon őket, mert nagyon nagy volt a szárazság.
Elmondta, volt segítsége, a legtöbben a növények beszerzésében vettek részt a lakók közül. Minden nap nem kellett gondozni a kertet, de alkalmanként elég sok időt vett részt a rendben tartása.
Nem először díjazták a Virágos Egerért versenyen
A családi ház előkert kategória első díja idén a Kisvölgy utcába került. Hajdu Beáta Anna rendszeresen pályázik, korábban is nyert már egy alkalommal és harmadik helyezett is volt.
Nagyon sokfajta virágot ültettem. Megmondom őszintén, nem tudok úgy elmenni a piacon, és egy kertészet mellett, hogy meg ne álljak és valami újdonságot ne vegyek. Nem mondom, hogy a 40 fokos meleg nem viselte meg őket. Egy kicsit szerencsénk van, hogy a házunk félig takarja, árnyékolja az előkertet, így azért át tudták vészelni a nyarat – mondta Hajdu Beáta Anna.
Elárulta, harminc éve építkeztek, és 1996-97-ben alakította ki férje azt a kompozíciót, ami meghatározza a virágoskertet. Azóta minden évben be van ültetve. Vegyes kertről van szó, van benne örökzöld, magasított rózsafák, a különböző kerek, szögletes kompozíciókat pedig körbeültetik virágokkal. Örül neki, hogy itt is elismerést kapott, illetve annak is, amikor a járókelők mondják, hogy ez a kert mindig szép.
– Sok munkát igényel a gondozás, mert hátul a kert is ilyen virágos, meg elöl is. Ott a gyomlálás, leszedni az elszáradt, elhervadt virágokat, úgyhogy egy héten biztos, hogy három-négy estét kint vagyok. Ha mást nem, akkor locsolom, tápoldatozom őket. Akkor tudnak szépen virítani, ha megkapják a megfelelő gondoskodást. Ahogy az embereknek is szükséges a szép, úgy a virágoknak is a törődés – mondta Hajdu Beáta Anna.
Az idei hőség miatt már elkezdte tervezni a jövő évi virágosítást.
Kigyűjtögettem, hogy melyek azok, amik szárazságtűrők, mivel ezekben kevésbé vagyok jártas. Szeretném úgy megtervezni az összeállítást, hogy folyamatában legyen virágos a kert. Ne legyen az, hogy amikor valamelyik elnyílt, nincs semmi a kertben. Szeretném megismerni, az új fajták mikor virágzanak, mit kell kapniuk ahhoz, hogy teljes pompájukban tudjanak virágozni – tette hozzá Hajdu Beáta Anna.
Ebben elsősorban az internet segítségét veszi igénybe, nem ismer szakembert, aki ért ehhez. Nagyon szívesen venne támogatást igénybe ehhez, hiszen az első és a hátsó kertjét is szereti és szépnek tartja, s akkor tovább pompáznának.
A „Virágos Egerért, Szép Környezetért” verseny 2026 főbb díjazottjai
- Polgármesteri Különdíj: Farkas Gáborné (Hóvirág utca), Joó Attila (Tárkányi út)
- Zsűri különdíj: Burai Lászlóné (Tulipánkert u.), Fűrné Vajda Andrea (Kertalja u.), Vitkóczi Jánosné (Sánc u.)
- Kreatív különdíj: Dr. Balázs Sándorné (Menház u.)
- Városgondozás Eger Kft. díj: Barzsó Edit (József A. u.), Bernát Józsefné (Sertekapu u.), Misura Lajos (Hajdúhegy u.)
- Boglárka Különdíj: Margaréta Garden Designer Hotel Kft (Vitkovics u.)
- Oktatási és egyéb intézmény: 1. helyezett Egri Tankerületi Központ (Bem tábornok u. 3.)
- Oktatási és egyéb intézmény, óvoda kategória: 1. helyezett Egri Kertvárosi Óvoda (Ifjúság u. 4.)
- iskola kategória: 1. helyezett Szalaparti EGYMI (Szalapart u. 81.)
- Szállodák, panziók: 1. helyezett Hotel Magyarország Kft. (Legányi u. 12.)
- Társasházi egységes utcakép 1. helyezett Vallon u. 1-11.
- Társasház előkert: 1. helyezett Bükk sétány u. 6.
- Épületablak, erkély, előkert: 1. helyezett Mlinkóné Majoros Erika (Maklári u.)
- Családi ház előkert: 1. helyezett Hajdu Beáta Anna (Kisvölgy u.)
- Családi ház belsőkert: 1. helyezett Tari Sándorné (Pázmány P. u.)
- Egységes utcakép kategória: Joó János utca
„A legszebb konyhakertek” országos program díjazottjai
Polgármesteri Különdíj:
- Egri Kertvárosi Óvoda Epreskert utcai Tagóvodája (Epreskert u. 3.)
- Eger Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium (Ifjúság u. 2.)
- Civil Közösségek Háza Közösségi Kert (Kossuth L. u. 12.)
- Szabados Vilmosné (Egri u.)
Különdíjak:
- Mini kategória: Dr. Barkóczy Róbert János és Dr. Szabó-Barkóczy Katalin (Kertész u.)
- Normál kategória: Kovács Sándorné (Felnémet, Szérűskert u.)
- Zártkerti Gyümölcsös és Vegyes kategória: Joó Attila (Tárkányi út)
- Közösségi kategória: Szalaparti EGYMI
- Közösségi Óvoda kategória: Egri Kertvárosi Óvoda (Ifjúság u. 4.)
- Zsűridíj: Kósa Tamás Miklós (Szépasszony-völgy), Margareta Garden (Vitkovics u. 2.)
- Balkon 1. helyezett: Farkasné Mjazovszky Mária (Malomárok u.)
- Mini 1. helyezett: Bernát Józsefné (Sertekapu u.)
- Normál 1. helyezett: Dr. Balázs Sándorné (Menház u.)
- Zártkerti vegyes: 1. helyezett Fűrész János (Tulipánkert u.)
- Zártkerti gyümölcsös: 1. helyezett Mengyánné Hajdu Róza (Sáncalja u.)
- Közösségi óvoda: 1. helyezett Szivárvány Óvoda Napsugár Tagóvodája (Kodály Z. u. 1.)
- Közösségi: 1. helyezett Senior csapat (Pápai S. u.)
Forrás:https://www.heol.hu/helyi-kozelet/2026/09/viragos-egerert-verseny-eredmeny-2026

