Pápa – Sztárvendégekkel érkezik a Pápai Borfesztivál
A 2026-os Pápai Borfesztivál szeptember 17. és 20. között négy napon át várja a látogatókat az Esterházy-kastély udvarán. A rendezvényen a borok és gasztronómiai különlegességek mellett minden nap változatos zenei programokkal készülnek, a fellépők között pedig ismert hazai előadók is szerepelnek.
Csütörtökön, szeptember 17-én 17 órakor a Buborék Együttes nyitja a programot, majd 18:30-kor Ekanem Bálint és a Speak Up akusztik következik. A napot 20:30-tól az RVX Trió zárja. A nyitónap különlegessége, hogy a rendezvény ezen a napon ingyenesen látogatható. A kisszínpadon 16:50-kor „A Legszebb konyhakertek” verseny eredményhirdetését is megtartják, este pedig a Kastélykávézóban Farkas Richárd séf és a Pápai Borklub közös gasztronómiai programja várja az érdeklődőket.

Fotó: Haraszti Gábor/archív
A Pápai Borfesztiválon ismert előadók szórakoztatják a közönséget
Pénteken, szeptember 18-án 17 órakor a Szakál Tamás Quartet lép színpadra. 19 órakor ünnepélyes megnyitó következik a magyarországi borrendek közreműködésével, majd 20:30-tól Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar koncertje várja a közönséget. Az estét 22 órától a Groove Colours Zenekar folytatja.
Szombaton, szeptember 19-én 17 órakor a Bolond Istók kezdi a programot, majd 18 órakor Kamarás Iván érkezik Csókkirály című műsorával. Az este egyik kiemelt koncertje 20:30-kor az Anna and the Barbies fellépése lesz, 22 órától pedig a Pankastic! zenél.
Vasárnap, szeptember 20-án 17 órakor Erdélyi Olivér és Ernst Réka produkciója nyitja a zárónapot, 18:30-kor a Cameleon Jazz Band következik, majd 20:30-kor Caramel koncertjével zárul a fesztivál zenei programja.

Fotó: Haraszti Gábor/archív
A négynapos rendezvényen természetesen a borok és a gasztronómiai kínálat is főszerepet kap. A fesztiválhoz több kísérőprogram is kapcsolódik: szeptember 20-án például különleges épületsétát is szerveznek „Pincétől a padlásig” címmel, amelynek során a résztvevők a Kékfestő Múzeumot és az Esterházy-kastélyt is bejárhatják.
Forrás: veol.hu/helyi-kozelet/2026/09/papai-borfesztival-sztarvendegek-gasztronomia

