Budapest XVI. kerület – A konyhakertek kerületi királynője
Dernovics Istvánné egy napon belül két díjat vihetett haza cinkotai otthonába. Szeptember 23-án ugyanis a kertvárosi, másnap pedig „A legszebb
Read MoreDernovics Istvánné egy napon belül két díjat vihetett haza cinkotai otthonába. Szeptember 23-án ugyanis a kertvárosi, másnap pedig „A legszebb
Read MoreKülönlegesen és látványosan kialakított szép fűszerkertjével intézményi kategóriában az első helyet vívta ki a Szent Rafael Kórház pszichiátriai osztálya „
Read MoreSomogyból idén tíz település csaknem 40 kertjének tulajdonosa nevezett a „Legszebb konyhakertek” elnevezésű programra. Az ötletgzadák célja, hogy minél több
Read MoreA 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron „A legszebb konyhakertek települése Bács-Kiskun megyében” című díjat Szank nyerte. Az elismerést „A legszebb konyhakertek”
Read MoreOrosháziak is nevezhetnek – több kategóriában – annak az országos programnak a keretében, mely Magyarország legszebb konyhakertjét keresi. A kezdeményezés
Read MoreKovács Szilvia programigazgató, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz csatlakozva Budapest Főváros
Read MoreFazekas Sándor földművelésügyi miniszter által 2016-ra meghirdetett Kertészkedés Éve programsorozatban a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképző intézményei is részt vettek. A díjazottaknak
Read MoreKét kertészkedéssel kapcsolatos pályázat eredményét is kihirdették Újbudán: a Sas-hegy Barát Kert címet elnyert kerttulajdonosok mellett a Legszebb Konyhakertek gondozói is díjat kaptak. Az Újbudai Önkormányzat,
Read MoreA legszebb konyhakertek versenyében véget ért a második kertszemle, a díjakat a 2016. szeptember 17-én a Töltött Káposzta Fesztiválon adják
Read More