Települési hírek

Jászárokszállás – A legszebb konyhakerteket díjazták Jászárokszálláson

Idén második alkalommal rendezték meg a „A legszebb konyhakertek” helyi versenyét Jászárokszálláson.

Helyi közösségek, alkotók és termelők népesítették be a Jász Házat Jászárokszálláson. A Petőfi Művelődési Ház szeptember 12-én rendezte meg a Nyitott Porta programot, melynek keretében kézműves foglalkozással, helyi termék vásárral, kemencés finomságokkal és kulturális műsorral várták a látogatókat.

A rendezvényen hirdették ki a Sári Kovács Szilvia ötletgazda, programigazgató, Karcag város alpolgármestere által életre hívott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program helyi versenyének eredményeit. A város második alkalommal csatlakozott a kezdeményezéshez, amelyre ezúttal huszonkét kertnevezés érkezett. Gergely Zoltán polgármester köszöntőjében a versenyzők munkáját méltatta, akik példaként állhatnak mindenki előtt.

Pető Judit, a program helyi koordinátora érdeklődésünkre elmondta, hogy idén öt kategóriában neveztek a pályázók.

Normál kategóriában megosztott első helyen végzett az országos díjra jelölt Rédeiné Vágó Ibolya, Csikós Lászlóné és Kazainé Csúr Erzsébet. Közösségi kertek közül megosztott első lett a Dobó úti és Lehel úti óvoda. A Dobó úti intézmény kertjét országos díjra jelölték. Mini kategóriában Paál Attila és Paálné Major Krisztina kertje bizonyult legjobbnak, munkájukat országos díjra jelölték.

Zártkert 2. gyümölcsös kategóriában Herczeg Róbert, míg zöldséges csoportban Márkus József és Márkus Józsefné lett az első.

Második, harmadik helyezéseket, valamint különdíjakat is kiosztottak. Az eredményhirdetés után bemutatták a konyhakertekről készült fotókiállítást, valamint vetőmag, palánta és virág csere-berét tartottak.

Forrás:https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2021/09/a-legszebb-konyhakerteket-dijaztak-jaszarokszallason-2?fbclid=IwAR0oJxtIguHU9v3Y8JYm4JVqHil9FLsnawQ3xBGGaye76IXNUKJEmGjxTYs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük