Kertek, kertművelők

Karcag -Egy többszörösen díjazott karcagi kertész-irodalmár munkájába engednek betekintést

Gyurcsek János karcagi alpolgármester segítségével sikerült támogatókat és kiadót találni, így megjelent a mű.

A városházán a szerző, Rideg István irodalomtanár mutatta be Templom a kertem című kötetét. A könyv egy sikeres, többszörös Legszebb konyhakertek díjas kertész, jeles irodalmár munkája, amelyben a kerti tevékenységeket évszak szerint csoportosította, s közben kertművelési tanácsokat is ad szépirodalmi formában.

Rideg István, könyvbemutató
Rideg István a könyvbemutatón
Fotó: Dede Lilla

– A könyv elkészültéhez, a lelkem karbantartásához kellettek a barátaim is – vallja Rideg István, aki 2018-ban kezdte elküldözgetni nekik írásait, várva véleményüket.

– Miközben az elmúlt évtizedekben 40 év tanítás után az írás kifejezésformámmá, életformámmá vált több kötet írójaként, szerkesztőjeként, mindig szükségét éreztem a visszajelzéseknek is. E kötetre biztató szavakat kaptam Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas kárpátaljai író, költőtől, aki szerint sokkal többen szeretnek kertészkedni, mint ahogyan értenek is hozzá; ők kézikönyvként használhatnák a könyvem – írta.

Gyurcsek János karcagi alpolgármester segítségével sikerült támogatókat és kiadót találni, így idén január 11-én megjelent a mű.

Forrás: https://www.szoljon.hu/helyi-kultura/2024/03/rideg-istvan-karcag-kertesz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük