Híreink

Kertprogram: újabb komoly elismerést osztottak ki Karcagon

Év végén a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében ő vehette át „A legszebb konyhakertek” mozgalom jövőnket szolgáló teljesítményéért a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság döntése alapján a Magyar Örökség Díjat.
A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programot 2012-ben Kovács Szilvia alpolgármester, programigazgató indította el.
– Az elmúlt öt évben nagyszerű emberek, csoportok, települések kapcsolódtak be a mozgalomba, hét országból, 534 településről közel 32 ezer kertművelő mutatta meg kertjét, balkonját.

 Minden azzal a 22 bátor karcagi kertnevezővel indult, akik 2012-ben elsőként jelentkeztek és elindítottak ezen az úton – mondja Kovács Szilvia.

Összességében arra a legbüszkébb, hogy huszonkétezer húsz év alatti fiatal kertjét tekintette meg a zsűri, és a programban részt vevő kertművelők hatására – a jó példát követve – közel tízezer új kertet alakítottak ki öt év alatt országszerte.

Kovács Szilvia szerint egyre többen ismerik fel a konyhakertek és a zártkertek értékét. Egyre többen térnek vissza az őshonos, a tájjellegű fajtákhoz.

Tavaly a csatlakozó települések között volt harmincöt határon túli is: Romániából erdélyi, Szerbiából vajdasági települések, valamint Anglia és USA egy-egy városa is kapcsolódott a programhoz.

A program folytatódik 2018-ban is, az év mottója, kiemelt témája „A termőföld, a talaj védelme”.

D. E.

Forras:https://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet-jasz-nagykun-szolnok/kertprogram-ujabb-komoly-elismerest-osztottak-ki-942493/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük