Települési hírek

A felelősség természetes – Öko nap a Sétáló utcában

Olyan természetes, mégis akkora érték – ezt gondolhatták azok a családok, akik szeptember 6-án ellátogattak a Sétáló utcában megrendezett Öko napra, ahol a mindennapi környezettudatosság mellett Csepel élővilága, a konyhakertek, a jó zenék és a finom ízek is fontos szerepet kaptak.

Délelőtt 10 óra, Sétáló utca. A színpadon egy hangya és egy pillangó, otthonukat, a varázserdőt nagy veszély fenyegeti. „Vigyázzatok az erdő lakóira!” – mondják, az előadást tátott szájjal figyelő kicsik pedig együtt szurkolnak, hogy az erdő lakói tisztaságban, biztonságban őrizzék meg otthonukat a gonosz varázslóval szemben. Így, egy öko-mesejáték keretében hívta fel a legkisebbek figyelmét a környezetvédelem fontosságára a Pódium Színház, előadásukkal pedig megadták a rendezvény alaphangját: ha a sok kis szorgos hangya és pillangó összefog, a zöld zöld marad és együtt örülhetünk neki, benne. Az Öko nap egy négyállomásos családi rendezvénysorozat első tematikus eseménye volt, amin a humorból sem volt hiány. Tubi, or not tubi? – hangzott el a kérdés a 11 órakor kezdődő madárbemutatón, ahol a postagalamboktól a húsgalambokig minden fontos tudnivalóról szó esett – még a ravasz menyétekről is. A rendezvény egyik legaktívabb fellépője egy frakkos úriember, Pingvin Pityu volt, aki dallal és tánccal mesélt a kicsiknek a jégsapják fontosságáról, az energiaspórolás apró lépéseiről és a Föld megmentéséről.

Déltől Tenk András önkormányzati képviselő a kerület védett zöld területeiről mesélt az érdeklődőknek, a kiscsoportos beszélgetésben szó esett a fák és az UV-sugarak kapcsolatáról és aki figyelmesen hallgatott, megtudhatta, milyen összefüggés van a tengerimalac élelmezése és a kerület természeti adottságai között.

A legszebb kiskertek

Az Öko napon került sor  ” A legszebb konyhakert” pályázat eredményhirdetésére. A Karcagról induló, mára országos méretűvé vált verseny csepeli fordulója sok meglepetést okozott: az eredményhirdetésen megszólaló zsűritag, Kiricsiné Kertész Erika főkertész a kétféle körtét termő fát és a kuriózumnak számító „tili-toli” kapát emelte ki. A két kategória első helyezettjei az országos fordulóban képviselik a kerületet.

Normál kert kategóriában

1. helyezést ért el Seres Sándor

2. helyezést ért el Drabik Antal és felesége, Kiffer Erika, valamint unokáik: Cada Renáta és Cada Szabolcs

3. helyezést ért el Kovács István

Balkon kert kategóriában

1. helyezést ért el Erdődi Péter és felesége, Erdődi-Mező Noémi, valamint lányuk, Erdősi Zorka Sára

Természetbarát módszerek alkalmazásáért különdíj: Conrádné Mádi Mária és férje, Conrád Tamás

A legötletesebb zöldségtermesztő különdíj: Szarka Sándor István és felesége, Rahói Judit

A leglelkesebb növénygondozó különdíj: Huberné Koncz Zsuzsanna és lányai

Leghangulatosabb konyhakert különdíj: Sabján Mihályné

Legrendezettebb konyhakert különdíj: Horváth Pálné

Legsokszínűbb konyhakert különdíj: Szölkéné Kenesei Mária

A rendezvény időtartama alatt Borbély Lénárd alpolgármester szívesen válaszolt a csepeliek kérdéseire, felvetéseire és a díjak átadása után egy kis meglepetést jelentett be: Csepel önkormányzata egy tányér magyaros gulyáslevessel lepte meg a zöldterületek pártfogóit. A közös ebéd után egy pohárka szürkebaráttal, Csepel borával koccinthattak a résztvevők, amelyre szintén az önkormányzat invitálta a felnőtteket.

Környezetvédelem a gyerekek nyelvén

Az Öko nap egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy minden korosztály számára információkkal, hasznos tippekkel szolgáljanak. Ahogyan Csordás Andrea, a szervező Csepeli Városkép Kft. munkatársa elmondta: arra törekedtek, hogy még a legkisebbekhez is eljusson a rendezvény üzenete: Élj környezettudatosan! A szervezők olyan kézműves-foglalkozásokkal várták a kicsiket, amelyek során a gyakran a kukába kerülő tárgyakból készítettek játékokat, sőt, madáretetőt, mobiltöltő polcocskát, buborékfújó alkalmatosságot, PET-palackból karkötőt. És senki ne higgye, hogy a „kukatöltelékből” készült játékok kevésbé vonzóak a gyerekek számára, épp ellenkezőleg. A PET-palackos lengőteke, a komposztálás-játék, az üvegpréselés és a rengeteg kreatív és környezettudatos tevékenység mind belopták magukat a gyerekek szívébe. Csordás Andrea szerint a visszajelzések alapján a kicsik csak jobban rákaptak a játék ízére, amikor elmagyarázták nekik, mi is az az újrahasznosítás és kiknek segítenek vele.

A rendezvény folyamán 4 helyszínen gyűjthettek a gyerekek pecséteket menetlevelükre, amelyre a későbbiekben még szükségük lehet: a rendezvénysorozat következő három állomásán újabb kalandok várják a őket, aki pedig mindegyiken részt vesz és szorgosan vezeti eredményeit alkalmi útlevelén, biztos ajándékot kap.

Az Öko nap végén 15 órától a Magnetic zenekar koncertjére csúszott a rétes, a kürtőskalács és a kézműves sör. A családi rendezvénysorozat következő állomása a Királyerdei Művelődési Ház, itt szeptember 13-án a művészetek körül forog majd az élet, alkalmi menetlevelét senki ne hagyja otthon!

Forrás:https://csepel.hu/hireink/archiv/item/6460-a-felelosseg-termeszetes-oko-nap-a-setalo-utcaban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük