Települési hírek

Kiskunhalas  – Lehet nevezni – idén is versenyeznek a szép kertek

Idén is versenybe szállhatnak Kiskunhalas legszebb konyhakertjei. Balkonok, mini kertek, normál és zártkertek, közösségi kertek tulajdonosai, művelői jelentkezhetnek a megmérettetésre. A nevezéseket legkésőbb június 5-ig kell leadni. A program felhívása és a jelentkezési lap Kiskunhalas város honlapján érhető el

Kiskunhalas városa, az önkormányzat és a Halasi Városgazda Zrt. szervezésében immár 14. alkalommal vesz részt „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű, Magyar Örökség díjas országos programban.

A kezdeményezés célja, hogy újraértékelje a kiskertek és konyhakertek szerepét, ösztönözze a lakosokat az önálló élelmiszertermelésre, valamint elősegítse az egészséges és biztonságos élelmiszerek előállítását.

Ez a mozgalom nem csupán egy verseny, hanem egy közösségi kezdeményezés is, amely elismeri és bemutatja azokat a lelkes kertművelőket, akik időt és energiát nem sajnálva gondozzák konyhakertjeiket, gyümölcsöseiket, példamutató munkájukkal megmutatják, hogyan lehet értékesen élni, kihasználva a természet adta lehetőségeket.

A verseny felhívása szerint 2026-ban az év témája a bio szerek éve. A kertészkedők a kertben milyen megvásárolható, forgalomban lévő bio szereket használnak a kártevők ellen, illetve a jobb talaj és termés elősegítése érdekében?

A nevezéssel kapcsolatos elvárások, és egyben a bírálat szempontjai az alábbiak:

A kertben minimum 5, az erkélyen/balkonon 5 edényben elhelyezett, 3 különböző konyhakerti növény termesztése történjen. A megművelt terület legyen ötletesen kialakított, szép, megfelelően gondozott, gyommentes és hasznos. A kert rendezett környezetben helyezkedjen el. A megtermelt zöldségek/gyümölcsök minősége megfelelő legyen.

További elvárások: környezettudatos kertművelés, vegyszermentes művelés, komposztálás, szerves tápanyag utánpótlás, a termőtalaj védelme, csapadékvíz használat, öko/bio, régi módszerek alkalmazása, fűszer-, gyógynövények, régi, saját megőrzésű fajták megléte a kertben. A kertben minél többféle növény és élőlény kapjon helyet!

Vegyszer használata esetén a Permetezési napló naprakész, szabályos vezetése kötelező – áll a verseny felhívásában.

Nevezési kategóriák:

Balkon: Erkélyen kialakított

Mini: 50 m2 alatt

Normál: 50 m2 felett

Zártkert 1: Zöldséges

Zártkert 2.: Gyümölcsös

Zártkert 3.: Vegyes (zöldség és gyümölcs)

Közösségi: Csoportok, óvodák, iskolák, szervezetek által megművelt kertek

Jelentkezhet: a balkon, kert, udvar, telek, földterület tulajdonosa, vagy annak megművelője.

Az érdeklődők jelentkezését legkésőbb 2026. június 5-ig várják.

A kitöltött jelentkezési lap leadható:

Személyesen: Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal portája 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1.

E-mailben, online: viktor.greguss990@gmail.com

„A legszebb konyhakert” program – Kiskunhalas 2026. évi eredményhirdetése: 2026. szeptember 12. (szombat) Halasi Szüreti Napok

(Fotó: Halasmédia archív)

Forrás:https://halasmedia.hu/kozelet/lehet-nevezni-iden-is-versenyeznek-a-szep-kertek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük