Települési hírek

Debrecen – A biológiai növényvédelem is számít: Debrecen is csatlakozott a legszebb konyhakertek versenyéhez

Ismét csatlakozott Debrecen A legszebb konyhakertek országos programhoz, amely idén a környezettudatos, természetes kertművelést helyezi a középpontba. A városban saját, bérelt, balkonos és közösségi kertek gazdái is benevezhettek a megmérettetésre.

A debreceni közösségi kertek az elmúlt években már országos elismerést is szereztek. A Vénkerti Közösségi Kert 2020-ban indult a város első ilyen kezdeményezéseként, mára pedig 100–150 fős közösséggé fejlődött.

A Tócóskertben 2022-ben alakult meg az első közösségi kert, amelynek sikere nyomán már egy újabb létrehozásán dolgoznak. Mindkét lakótelep elnyerte korábban a Magyarország legszebb konyhakertje címet.

Az idei versenyben a zsűri arra is kíváncsi, hogy a kertészek milyen biológiai készítményeket alkalmaznak a kártevők elleni védekezésben, illetve hogyan javítják természetes módszerekkel a talaj állapotát és a termés minőségét.

– A vegyszerkímélő kertészkedés nálunk alapelv, ezért nem jelentett kihívást megfelelni az idei szempontrendszernek. Az önkormányzat faültetési programjában hat gyümölcsfa gondozását is vállaltuk, emellett a kertben is vannak gyümölcsfáink. Ezeket kizárólag kímélő, természetes megoldásokkal, például kénes lemosó permetezéssel kezeljük, és mindig olyan szereket használunk, amelyek a környezetet is óvják – emelte ki Nagy-Bujdosó Mária, a Tócóskerti Közösségi Kert vezetője.

Forrás:https://dehir.hu/debrecen/a-biologiai-novenyvedelem-is-szamit-debrecen-is-csatlakozott-a-legszebb-konyhakertek-versenyehez/2026/07/15

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük