Települési hírek

Kóspallag – Beszámoló „A legszebb konyhakertek” Magyarország programról

Mint sokan tudják, a Pandal Egyesület évek óta a helyi lebonyolítója „A legszebb konyhakertek” Magyarország programnak, amelyet Kovács Szilvia, karcagi alpolgármester asszony indított el, hogy a kertmozgalmat erősítse hazánkban és a kertművelők megbecsülését elősegítse. Az országos
programról többet ezen az internetes honlapon lehet megtudni: http://www.alegszebbkonyhakertek.hu/
Immár harmadik éve mi rendezzük a helyi fordulót. A korábbi évekhez képest abban szerettünk volna idén továbblépni, hogy az országos fordulóba tudjunk továbbküldeni helyi kerteket, hogy az országos megmérettetésen képviseljék községünket. Sokak munkájának köszönhetően ez sikerült is és pozitív eredménnyel is zárult.

De először röviden a korábbi évekről: 2016-ben 33 résztvevő indult a programban, a koordinátor Kiss Máté volt, 2017-ben 39 résztvevő indult, a koordinátor Pálfi Andrea volt. Mindkét évben értékes tárgyakkal, kerti eszközökkel jutalmaztuk a helyezetteket, köszönhetően az anoním támogatóknak és az önkormányzatnak, ezenfelül a Növényi Diverzitás Központnak (NÖDIK) köszönhetően tájfajta magokkal is jutalmazhattuk a részvételt. Minden év után egyre több tapasztalat gyűlt össze a program lebonyolítását illetően. Alapvetően a neveztetés után két szemle történt. Egy júniusban egy pedig nyár végén, kora ősszel. Majd a zsűrizés és adminisztráció után hirdettünk eredményt a Pandal Nap keretében.
Idén változtak valamennyit a körülmények, a korábbi évektől eltérően később volt a nevezési határidő így elcsúszott az első szemle is. A helyi zsűrizést tehát az első szemle alapján tartottuk, hogy beleférjünk a határidőbe az országos jelöléshez. Éppen ezért a második szemlét csak az országos díjra jelölteknél tartottuk meg.
Idén a zsűrit négy tag alkotta: Lengyel Tünde, aki mindhárom évben részt vett a zsűrizésben, Kálmán Nikoletta, új kóspallagi lakos, ökológiai gazdálkodási mérnök hallgató, Plachi Evelin, aki az első szemle adminisztrációját végezte idén és Szilágyi Alfréd koordinátor, okleveles ökológiai
gazdálkodási mérnök.

Azt is figyelembe vettük a zsűrizés során, hogy ők a korábbi években is jól teljesítettek, szép, gondos kertet művelnek. Úgy döntöttünk, hogy a helyi forulóban őket nem díjazzuk, nekik elég az a megtiszteltetés, hogy a községet képviselhették az országos fordulóban.

A helyi eredmények a következőképpen alakultak idén:
Nyugdíjas kategória:
1. Drexler Lajosné
2. Schottner Antalné
3. Schottner Jánosné, Győri Elekné, Burik Domonkosné megosztottan

Aktív kategória:
1. Bata Sarolta és Szenes Márk
2. Takács-Bagi Annamari
3. Geleta Judit

Díszkert kategória:
1. Ferenczi Zoltán
2. Molnár Magdolna
3. Karácsony Istvánné

Az eredményeket az idei Pandal Nap keretében szeptember 22-én, a Kultúrházban hirdettük ki. Idén  nem tárgyi jutalomban részesültek az indulók, hanem a Magház szervezet által írt Magfogó füzetet kapták, amely a magfogásról és annak alap praktikáiról szól. Az eredményhirdetés keretében
készültünk szakmai előadással is, de az érdeklődők alacsony száma miatt inkább elbeszélgettük az időt a megjelentekkel, az idősebb generáció mesélt a gyerekkori tapasztalatairól és a végén kicsit beszélgettünk a kertverseny jövőjéről is.

A helyi eredményhirdetés előtt pedig már megérkeztek a hírek az országos zsűrizés eredményéről is. Kovács Szilvia programigazgató személyesen, telefonon keresztül tájékoztatott arról, hogy két jelölt is abban a megtiszteltetésben részesült, hogy megkapja az idei Magyarország Legszebb Konyhakertje díjat. Kiemelte, hogy ez egy hatalmas eredmény a község részéről, hiszen olyan városokból is, ahol több száz induló van, általában az országos jelöltek közül csak egy kapja meg ezt az elismerést, szóval büszkék lehetünk kertjeinkre, kertművelőinkre.
Idén tehát országos díjban részesült dr. Ábrók Ildikó és Zalka Gábor!

[Best_Wordpress_Gallery id=”48″ gal_title=”Kospallag eredmenyhirdetes 2018″]

Az országos díjátadó ünnepséget október 15-én, az Agrárminisztériumban, a Darányi Ignác teremben tartották meg. Izgatottan érkeztünk Gáborral a helyszínre, hogy átvegyük az okleveleket. Nagyon jó hangulatú, precízen megszervezett rendezvény volt, amelyet Farkas Sándor parlamenti államtitkár nyitott meg. A díjakat Kovács Szilvia programigazgató és Farkas Sándor adta át. Végighallgatva a díjazott településeket, ismételten hangsúlyoznám, hogy büszkék lehetünk magunkra, hiszen olyan települések indulói kapták meg ezt a díjat, mint Szeged, Makó, Budapest, Karcag, Kecskemét, Esztergom stb.

Végezetül néhány sor a korábbi évek tapasztalatairól, személyes meglátásairól és a kertverseny jövőképéről:
Egy nagy felismerés volt számomra, hogy Kóspallag mindenhonnan máshogy néz ki, de mindenhonnan nézve szép, akármelyik kertből néz rá az ember, éppen ezért érdemes minél több időt kint tölteni a kertünkben, mert egyúttal a helyi kötődés is megerősödik. Alapvetően a konyhakertészkedés igen is jelentős és fontos az itt élők számára, hiszen a benevezetteken túl is számtalan kert virul szépen és gondoskodnak a tulajdonosok róluk. Az aktív versenyzők alapján úgy tűnik, hogy nem csak a nyugdíjasok szeretnek kertészkedni, hanem igenis a középkorúak között is
akadnak kertbolondok, akik megőrzik ezt a nagyszerű hagyományt. Nagyon változatosan vannak kialakítva a kertek, jól tükrözik, hogy ahány porta, annyi szokás. Sokféle funkció, motiváció fedezhető fel a kerteket végigjárva, kinek az egészséges, saját termény előállítása a fontosabb, kinek a
hobbi, kikapcsolódás másoknak a család a fő szempont, persze a legtöbb kertművelőknek mindez együtt. Még azt megemlíteném, ami számomra egy pozitív eredmény, hogy sok helyen állatot is tartanak, az idősek amíg bírják még, de a fiatalabbak közül is sokan fognak újból hozzá és ez szerintem nagyon jól hozzájárul, hogy igazi falu hangulat legyen Kóspallagon, nem beszélve arról, hogy a kert és a kisállattartás nagyon jól kiegészíti egymást.

Pandal Egyesület nevében,
Szilágyi Alfréd koordinátor

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük