Települési hírek

Vámosszabadi – Ujhelyy Károly 45 éve műveli Vámosszabadin a legszebb veteményest

„Magyarország legszebb konyhakertje” díjat vehetett át Ujhelyy Károly október 15-én az Agrárminisztériumban. A Vámosszabadin található kertet -, mely a dísz- és a veteményes kert ötvözete – feleségével közösen műveli a kertész.

Negyvenöt éve megvan már a hétvégi kertünk. Szépen lassan előkészítettük, hogy a nyugdíjas éveinkben szép környezetben töltsük szabadidőnket, és legyen sikerélményünk – meséli Ujhelyy Károly, akinek két kedvence a kertjükben termő paprika és paradicsom.

A „Magyarország legszebb konyhakertje” programba –, melynek ötlete Kovács Szilviához, Karcag polgármesteréhez kötődik – 370 településről több mint 2000 pályázó nevezett. Több kategóriában versenyezhettek a kertészek, sőt óvodák, iskolák kertjei is szerepeltek a díjazottak sorában.

A program célja az, hogy kedvet hozzon a fiataloknak: kertészkedjenek ők is. Régen nagyon sok kertet alakítottak ki, de ma már kevés az a korosztály, ami műveli is azokat. Pedig a kikapcsolódást, pihenést, sikerélményt és az egészséges növényeket mind-mind megadja nekünk egy gondosan művelt kert.

Ujhelyy Károly tapasztalatait, innovatív ötleteit nemcsak saját veteményesében gyümölcsözteti, hanem másokkal is megosztja.

„Havonta rádiózom a helyi rádióban, ahol az aktuális kerti teendőkről beszélek. Facebookon napi szinten írok bejegyzéseket, albumszerűen osztom meg tapasztalataimat – fényképek kísérik a szakmai leírásokat. Ezeket nagyon sokan olvassák. A Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesületének szervezésében pedig előadásokat is szoktam tartani” – mondja Ujhelyy Károly, akinek kertjét halastó is díszíti, telis-tele tavirózsával.

„A nagyobbik unokám Pesten él, ő nyaranta szokott nálunk tölteni pár hetet. A pici, győri unoka most három éves, gyakran van velünk a friss levegőn. Élvezi, hogy kavicsot dobálhat a halastóba, és hogy öntözhet a legkisebb kannával”.

Forrás:http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/ujhelyy_karoly_45_eve_muveli_vamosszabadin_a_legszebb_vetemenyest/2577855/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük