2017

„A legszebb konyhakertek” program 2017-ben

Idén, országosan 5. alkalommal hirdette meg „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei programot Kovács Szilvia programigazgató, Karcag város alpolgármestere.
Az alulról jövő kezdeményezés évek óta nemzetközi programként működik, 5 országból, valamint Magyarország mind a 19 megyéjéből és határon túlról, 366 településről összesen 2.351 kertnevezés történt, ami a csoportok rézvételét is tekintve több mint 16.000 kertművelőt jelent. A csatlakozó települések között van 35 határon túli település is Romániából erdélyi, a Szerbiából a vajdasági települések, valamint Anglia és az USA egy-egy városa is kapcsolódott a programhoz.

A program idén közel 4 millió emberhez jutott el hírként, közülük több mint 16.000 fő az, aki konkrétan kertműveléssel vett részt benne és közel 9.432 fő, aki az ő hatásukra kezdett el konyhakertet művelni.
Ebben az évben a fővárosiak rekord számban voltak aktívak, 6 budapesti kerület (X.; XI., XVI.; XVIII.; XIX.; XIX.) csatlakozott a programhoz., és további 5 kerületből (VI.; IX; XIV; XVII; XXII).,  magán jelentkezők mutatták meg a kertjüket.
Az előző évekhez hasonlóan a legnépszerűbb kategória a Normál (992) mellett Zártkert 3. Vegyes (483) és ebben az évben Mini kategóriákban (318) is jelentős számú nevezés történt.
Kiemelendő eredmény, hogy Közösségi kategóriába összesen 257 nevezés érkezett elsősorban óvodai, középiskolai kertek jelentkeztek.
Az idén 95 újonnan csatlakozó település volt, ahol a korábbi évektől eltérően a jelentkezések száma nem csak 2-3-ra korlátozódott, hanem 15-25 (Nagykereki, Kisköre, Kondoros, Nagylózs, Nagymaros, Nemessándorháza, Ozora, Patak, Pusztacsalád) jelentkezővel, sőt Súr 45, Oroszlány 30, jelentkező kerttel büszkélkedhet.
Minden kategóriában arányosan, szép számmal volt nevezés, Balkonbanvolt a legkevesebb, de itt is 72 jelentkező mutatta meg, hogyan lehet balkonon szép kertet kialakítani.

Korosztályi megoszlást tekintve minden korosztály képviseltette magát a programban. A legfiatalabb kertművelők 1-2 évesek (Békéscsaba, Budapest XVI., Csurgó, Kondoros, Nagykanizsa, Pálosvörösmart, Szarvas, Szeged, Tiszagyenda, Vonyarcvashegy), 3-5 éves korosztályban 90 óvoda nevezett 3.656 fő óvodáskorú gyermek mutatta meg kertjét, a legidősebbek pedig a 93-95 éves (Budapest XVIII. kerület, Erdőkertes, Mezőtúr, Mosonmagyaróvár, Tárnok) kertművelők.
Az általános iskolásokat 15 iskolai nevezés által több városban sikerült bevonni a megmérettetésbe. A középiskolák számában (92) jelentős növekedés tapasztalható, hozzájárul ehhez a Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott mezőgazdasági középiskolái számára, meghirdetett „Ments meg egy kertet!” verseny is, ahol 64 iskola mutatta meg a kertjét.

A verseny szervezését, három településen magánszemély végzi (Hevesvezekény, Pátka, Plymouth,).  Több településen művelődési ház, vagy IKSZT (Békéscsaba, Bugyi, Elek, Felsőcsatár, Kistokaj, Köröstarcsa, Mezőberény, Nagyrév, Tiszakeszi, Tolna, Zalakomár,), vállalta fel a települési kertprogram lebonyolítását, 71 településen idén is helyi civilszervezet, Kertbarát Kör, 3 településen szakközépiskola (Lengyel, Makó, Seregélyes) csatlakozott a mozgalomhoz, mint nevezők is szerves részesei voltak a mozgalomnak. A többi településen maga a polgármester, vagy alpolgármester vállalta fel a helyi verseny lefolytatását.
A program szakmai támogatója a Biokontroll Hungária Kft. nélkülözhetetlen segítséget jelent a Földművelésügyi Minisztérium, a Herman Ottó Intézetszakembereinek segítsége.

Sorsz. – Település – Jelentkezők
1 Abasár 5
2 Abaújszántó 1
3 Abaújvár 0
4 Ada 1
5 Alap 12
6 Alattyán 8
7 Albertirsa 1
8 Alcsútdoboz 5
9 Alsómocsolád 0
10 Ásotthalom 1
11 Bábolna 7
12 Bácskossuthfalva 0
13 Badacsonytördemic 0
14 Bagamér 1
15 Baja 1
16 Bajna 7
17 Bakonszeg 1
18 Baktalórántháza 1
19 Balatonfűzfő 2
20 Balatongyörök 1
21 Balatonszárszó 6
22 Balkány 1
23 Balmazújváros 1
24 Baracs 1
25 Báta 12
26 Battonya 18
27 Békás 8
28 Békés 6
29 Békéscsaba 9
30 Berekfürdő 7
31 Beremend 1
32 Berettyóújfalu 1
33 Berhida 1
34 Berkesd 1
35 Bernecebaráti 4
36 Berzék 0
37 Biatorbágy 6
38 Bicske 17
39 Bocskaikert 6
40 Boncodfölde 3
41 Bucsa 0
42 Budakeszi 1
43 Budaörs 9
44 Budapest VI. 1
45 Budapest XIV. 1
46 Budapest IX. kerület 1
47 Budapest X. kerület – Kőbánya 12
48 Budapest XI. kerület 12
49 Budapest XIX. kerület 11
50 Budapest XVI. kerület 22
51 Budapest XVII. kerület 1
52 Budapest XVIII. kerület 10
53 Budapest XXI. kerület 2
54 Budapest XXII. 1
55 Bugyi 11
56 Cegléd 7
57 Celldömölk 9
58 Csákberény 13
59 Csanádpalota 0
60 Csikszereda 12
61 Csíkszereda – Borzsova 1
62 Csíkszereda – Boyton Beach, Florida 1
63 Csíkszereda – Csikdánfalva 1
64 Csíkszereda – Csikmadaras 2
65 Csíkszereda – Csikszentdomokos 5
66 Csíkszereda – Farkaslaka 1
67 Csíkszereda – Gelence 1
68 Csíkszereda – Kézdivásárhely 5
69 Csíkszereda – Lemhény 3
70 Csíkszereda – Márkosfalva 1
71 Csíkszereda – Ozsdola 3
72 Csókakő 0
73 Csolnok 5
74 Csongrád 68
75 Csongrád-Bokros 2
76 Csorna 1
77 Csorvás 13
78 Csurgó 6
79 Darnózseli 6
80 DEBRECEN 1
81 Derecske 5
82 Diósjenő 0
83 Dombóvár 1
84 Dörgicse 7
85 Dunakeszi 1
86 Dunaszentgyörgy 17
87 Edelény 1
88 Eger 20
89 Eger – Almár 1
90 Eger – Kápolna 1
91 Elek 0
92 Ercsi 13
93 Érd 1
94 Erdőkertes 4
95 Esztergom 9
96 Felsőcsatár 1
97 Felsőörs 8
98 Felsőpakony 6
99 Fót 24
100 Földes 4
101 Fülöpháza 7
102 Fülöpjakab 1
103 Fülöpjakab 1
104 Galambok 1
105 Galgaguta 0
106 Galgahévíz 1
107 Gara 1
108 Gór 0
109 Gutorfölde 100
110 Gutorfölde – Bak 1
111 Gutorfölde – Csertalakos 3
112 Gutorfölde – Nagypáli 1
113 Gyomaendrőd 5
114 Gyöngyös 1
115 Győr 1
116 Gyula 9
117 Hajdúböszörmény 1
118 Hajdúhadház 6
119 Hajdúnánás 13
120 Hajdúnánás-Tedej 3
121 Hajdúsámson 27
122 Hajdúsámson – Martinka 5
123 Hajdúszovát 0
124 Halimba 12
125 Halimba – Ajka 1
126 Halimba – Szőc 1
127 Halmajugra 1
128 Harkány 7
129 Harsány 1
130 Hatvan 38
131 Hegyeshalom 1
132 Hevesvezekény 0
133 Hidasnémeti 3
134 Hódmezővásárhely 1
135 Hont 12
136 Hortobágy 4
137 Iklódbördőce 1
138 Jánoshalma 1
139 Jászapáti 10
140 Jászberény 7
141 Jászkarajenő 4
142 Jobbágyi 0
143 Kaba 17
144 Káld 7
145 Kaposvár 5
146 Karcag 84
147 Kazár 6
148 Kazincbarcika 2
149 Kecskemét 9
150 Kenderes 8
151 Kesztölc 9
152 Kétegyháza 7
153 Kiscsècs 20
154 Kisköre 11
155 Kiskunfélegyháza 1
156 Kiskunhalas 18
157 Kismarja 18
158 Kispáli 0
159 Kistokaj 9
160 Kisújszállás 4
161 Kocs 0
162 Kocsér 16
163 Komárom 4
164 Komló 24
165 Komló – Magyarszék 1
166 Kondoros 18
167 Kóspallag 39
168 Körösladány 4
169 Köröstarcsa 0
170 Kőszeg 5
171 Kőszeg – Nemescsó 1
172 Kunmadaras
173 Kunszentmárton 21
174 Kunszentmiklós 2
175 Kurityán 0
176 Lengyel 1
177 Magyarcsanád 5
178 Magyarkanizsa 2
179 Makó 25
180 Marcali 0
181 Márfa 2
182 Marosvásárhely 1
183 Marosvásárhely – Istvánháza 1
Sorsz. – Település – Jelentkezők
184 Marosvásárhely – Marosszentanna 1
185 Mátészalka 1
186 Mátrafüred 1
187 Mátraterenye 1
188 Mezőberény 9
189 Mezőcsát 0
190 Mezőhegyes 1
191 Mezőtúr 9
192 Miháld 0
193 Miskolc 4
194 Mosonmagyaróvár 21
195 Muhi 11
196 Nádudvar 13
197 Nagyiván 7
198 Nagykálló 1
199 Nagykanizsa 41
200 Nagykanizsa – Kiscserfő hegy 1
201 Nagykanizsa – Látóhegy 6
202 Nagykanizsa – Miklósfa 1
203 Nagykanizsa – Mórichelyi hegy 7
204 Nagykanizsa – Szentgyörgyvári hegy 3
205 Nagykáta 1
206 Nagykereki 10
207 Nagykovácsi 9
208 Nagykőrös 1
209 Nagylózs 15
210 Nagymaros 19
211 Nagyrév
212 Nagyszénás 14
213 Nagyút 1
214 Nemessándorháza 24
215 Nemessándorháza – Búcsúszentlászló 1
216 Nemesvámos 1
217 Nick 0
218 Noszvaj 0
219 Nova 0
220 Nyíregyháza 1
221 Nyírmada 10
222 Nyírtura 8
223 Óbecse 7
224 Olaszfa 0
225 Orosháza 3
226 Orosháza – Kiscsákó 1
227 Oroszlány 30
228 Ostoros 1
229 Ozora 21
230 Örkény 1
231 Pálosvörösmart 1
232 Palotabozsok 2
233 Paloznak 1
234 Pápa 3
235 Patak 12
236 Pátka 15
237 Pázmánd 1
238 Pécel 2
239 Pécs 53
240 Pécs – Gyód 1
241 Pécs – Keszü 1
242 Pécs – Kozármisleny 1
243 Pécs – Kővágószőlős 1
244 Pécs – Ocsárd 1
245 Pécs – Somogy 1
246 Pécs – Szentlőrinc 2
247 Péteri 2
248 Pétervására 1
249 Petneháza 2
250 Pilis 2
251 Piliscsaba 2
252 Pilisvörösvár 7
253 Plymouth 6
254 Pócsmegyer 0
255 Porrog 3
256 Porrogszentkirály 2
257 Porrogszentpál 2
258 Potyond 0
259 Pusztacsalád 11
260 Pusztamérges 33
261 Pusztaszabolcs 30
262 Putnok 1
263 Püspökladány 4
264 Rábatamási 0
265 Rimóc 0
266 Rudolftelep 0
267 Salgótarján 1
268 Sáránd 0
269 Sárrétudvari 15
270 Sellye 1
271 Seregélyes 0
272 Seregélyes 1
273 Solt 6
274 Somogyaszaló 8
275 Somogycsicsó 4
276 Somogyzsitfa-Szőcsénypuszta 1
277 Sopron 1
278 Súr 45
279 Sükösd 0
280 Szada 7
281 Szajol 5
282 Szank 20
283 Szarvas 12
284 Szécsénke 1
285 Szécsény 1
286 Szeged 21
287 Szeged – Deszk
288 Székelyudvarhely 6
289 Székelyudvarhely – Bögöz 1
290 Székelyudvarhely – Fiatfalva 1
291 Székelyudvarhely – Kányád 6
292 Székelyudvarhely – Magyarós 1
293 Székelyudvarhely – Miklósfalva 1
294 Székelyudvarhely – Nagymedesér 1
295 Székelyudvarhely – Nyikómalomfalva 1
296 Székelyudvarhely – Oroszhegy 2
297 Székelyudvarhely – Székelykeresztúr 2
298 Székelyudvarhely – Székelyszenttamás 1
299 Székesfehérvár 1
300 Szekszárd 13
301 Szenta 0
302 Szentes 12
303 Szentgotthárd 17
304 Szentgotthárd – Rönök 1
305 Szentistván 24
306 Szentpéterszeg 5
307 Szentpéterúr 0
308 Szerep 10
309 Szigethalom 2
310 Szokolya 32
311 Szolnok 0
312 Szombathely 1
313 Szomód 2
314 Tápiószele 0
315 Tapolca-Diszel 1
316 Tárnok 9
317 Tata 1
318 Tatabánya 0
319 Téglás 1
320 Temerin 22
321 Temerin – Zentagunaras 3
322 Temerin – Szenttamás 10
323 Temerin – Tiszaistvánfalva 1
324 Tépe 0
325 Tiszabercel 1
326 Tiszaderzs 6
327 Tiszaföldvár 3
328 Tiszafüred 9
329 Tiszagyenda 16
330 Tiszaigar 2
331 Tiszakeszi 15
332 Tiszaörs 17
333 Tiszaroff 9
334 Tiszaroff – Polgár 1
335 Tiszaszentimre 11
336 Tokaj 1
337 Tolna 4
338 Tótkomlós 5
339 Törökszentmiklós 7
340 Törtel 4
341 Tunyogmatolcs 26
342 Túrkeve 1
343 Tyukod 2
344 Újfehértó 7
345 Újkígyós 4
346 Újszász 1
347 Újszilvás 5
348 Vác 1
349 Vác 1
350 Vácrátót 0
351 Vadna 2
352 Váncsod 0
353 Vatta 1
354 Velence 15
355 Vép 1
356 Villány 1
357 Vonyarcvashegy 6
358 Zalaegerszeg 18
359 Zalaegerszeg – Bozsok 1
360 Zalakaros 1
361 Zalakomár 0
362 Zalalövő 0
363 Zalaszentiván 0
364 Zalaszentmárton 7
365 Zalatárnok 7
366 Zsámbok 23
Összesen: 2351

Eredmények

A helyi nevezések begyűjtése, lezárása, majd a kertek helyi zsűrizése után a kategóriák első helyezettjei közül kiválasztott kertek 240 jelölést tett. Az országos zsűri 2017. augusztusában 72 kertnek ítélt oda a Magyarország legszebb konyhakertje országos díjat.
Első alkalommal részesült elismerésben 53 kert, őket elismerő oklevél mellett Györfi Sándor karcagi Munkácsy-díjas szobrász, érdemes művész bronzból készült kisplasztikájával jutalmaztak.
A korábbi években kapott országos díját idén negyedik alkalommal 10 kert megvédte, így ők az országos díj Megerősítő díját kapták.
2017-ban harmadik alkalommal került kiosztásra Örökös Díj, azon 6 kertek számára, akik harmadik alkalommal érdemelték ki az országos díjat, őket Györfi Sándor karcagi Munkácsy-díjas szobrász, érdemes művész 24 karátos arannyal bevont bronz kisplasztikájával jutalmazták.
Három kert 4. alkalommal lett országos díjas, ők Életmű díjban részesültek.

A díjkiosztót 2017. szeptember 24-én, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) zárónapján tartották. A díjakat Nagy István miniszterhelyettes és Kovács Szilvia programigazgató, Karcag város alpolgármestere adta át.
A program keretében minden évben 2 kertszemlén Értékelő-Összesítő lapot töltöttek ki a nevezett kertekről, ami alapján a kertművelési szokásokat, és az alkalmazott módszereket gyűjtik össze. Az összegyűjtött adatok alapján egyértelműen látszik, hogy szinte minden kertgazda öko/biomódszerekkel igyekszik művelni kertjét és ezzel egészséges élelmiszert előállítani saját maga, családja és környezete számára.
A 2018-es év kiemelt témája „A termőföld, a talaj védelme”,hiszen ez az egyik legféltettebb és legdrágább természeti kincsünk. Megfelelő talaj nélkül nem lehet egészséges zöldséget, gyümölcsöt termelni. A termőföldet, a talajt óvnunk, vigyáznunk és megfelelően táplálnunk kell, mert ha tönkre tesszük, akkor azt később javítani nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lehet. A talajnak élnie kell ahhoz, hogy életet tudjon adni.