TV, Rádió műsorok

Szabadegyháza – Országosan díjazott konyhakert lett egy szabadegyházai házaspáré

„A legszebb konyhakertek” mozgalom 2018. november 12-én, hétfőn megtartott országos díjátadóján egy szabadegyházai házaspár is a díjazottak között volt.

Az ötlet 2013-ban fogalmazódott meg Kovács Szilvia karcagi alpolgármesterben, aki elhatározta: pályázat keretében fogja népszerűsíteni a kertek művelését, a saját kerti zöldség- és gyümölcstermesztés szeretetét. A pályázók évről évre növekvő száma jól mutatja, az új generációnak is fontos, hogy a saját keze munkájával előállított terményeket rakjon az asztalra, amelyekről bizonyosan tudja, milyen kezelésen estek át, milyen vegyszerekkel kerültek érintkezésbe, és nem utolsósorban: amelyek zamatában benne van a jól végzett munka öröme is. A hétfői díjátadón az induló 200 kertművelő közül az országos elismerésre jogosultak vehettek részt. Szabadegyháza idén indult először a versenyen, de máris olyan kerttulajdonosokkal, akiknek munkáját az országos zsűri is méltatta. Erdélyi Sándor és felesége, Mariann oklevelet vehettek át Kovács Szilvia főszervezőtől.

Sági Zoltán

 

Forrás:https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/orszagosan-dijazott-konyhakert-lett-egy-szabadegyhazai-hazaspare-2669794/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük