Települési hírek

Kocsérd – ISMÉT „A LEGSZEBB KONYHAKERTEKÉ” VOLT A FŐSZEREP A HERMAN OTTÓ INTÉZETBEN

Október 13-án hétfőn „A legszebb konyhakertek” mozgalom évzáró, 2019. évi versenyt meghirdető rendezvényén Sáringer-Kenyeres Tamás, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke és Kovács Szilvia programigazgató asszony köszöntötte az országos díjra jelölt kertművelőket.
Örömmel számolunk be róla, hogy ez alkalommal Faragó Jánosné Pannika néni, Habon Judit, Birkás Sándor és Dávid Zoltán kocséri kertészek is elismerésben részesültek példaértékű munkájukért.

A köszöntések alkalmával egy-egy rövid ismertetőn keresztül mutatták be a kertművelők érdemeit, melyek szerint a kocsériak a következőkkel vívták ki a megkülönböztetett figyelmet:
Faragó Jánosné és Faragó János zöldséges kertjében – az unokák örömére – már kora tavasztól kerül a család asztalára a sokféle finomságból. A palántákat is saját maguknak nevelik, a fólia alatt pedig szinte télig  teremnek a paprikafélék.

Habon Judit és családja kertje már 2016-ban is országos díjra jelölt volt, 2017-ben pedig országos díjat kapott. A többgenerációs család minden tagja részt vesz a munkákban és évről-évre megjelenik valami újítás a kertben. Elhivatottságuk példaértékű.

Birkás Sándor gyümölcsös kertjének különlegessége, hogy egy fenyő csemetekertben lett kialakítva. A fenyőfák között üde színfoltot jelentenek a zamatos gyümölcsöket termő fák.
Dávid Zoltán vegyes kertjében az általános konyhakerti növények mellett több tucat különböző korú és fajtájú gyümölcsfája ontja terméseit egészen késő őszig. Ablakkeretből készített palántanevelőjében pedig saját magának készíti elő a palántákat is.

Birkás Sándorék sajnos nem tudtak jelen lenni az ünnepségen, ezért nekik az otthonukba juttattuk el a megérdemelt jutalmat, Dávid Zoli bácsi képviseletében pedig lánya, Krisztina vette át az erkölcsi megbecsülést jelentő oklevelet.


A Növényi Diverzitás Központ ajándékaként régi magyar fajtákból válogatott vetőmagokkal is gazdagodtak kertészeink, reméljük, hogy jövőre már ezek is gyarapítani fogják a kocséri veteményes kerteket!

 

Szívből gratulálunk mindannyiuknak! Igazán büszkék lehetünk rájuk!

Kasza Csabáné
Legyünk Kocsér Jó Gazdái

Forrás:http://www.hetihirek.hu/kozelet/civil-elet/kozelet/civil-elet/regionalis-hirek/ismet-a-legszebb-konyhakerteke-volt-a-foszerep-a-herman-otto-intezetben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük