Települési hírek

Kanizsáról versengenek legtöbben a legszebb konyhakert címért

A Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos programhoz eddig hatvanegy település csatlakozott, a helységekben közel nyolcszázan művelik egymással versengve ház körüli kertjeiket – közölte az első visszajelzések alapján Kovács Szilvia, a vetélkedő programigazgatója, Karcag alpolgármestere  az MTI-vel.

A jelentkezés határidejét a márciusi havazás és az azt követő rendkívül esős időjárás miatt szinte mindenhol meg kellett hosszabbítani május végéig, de még júniusban is voltak csatlakozók. Eddig a legtöbb nevezés Nagykanizsáról érkezett, ahol 101-en vállalták a kertészkedést. Jelentős számban művelik még kertjeiket Jászapátin (56), Csongrádon (48), Encsen (47), Komlóskán (45), Karcagon (44), Mogyoródon (38), Cegléden (36), Egerben (35) valamint Újszilváson (25). A csatlakozó települések között vannak Karcag határon túli testvérvárosai, így a felvidéki Szepsi, az erdélyi Székelykeresztúr és a délvidéki Bácskossuthfalva, megszervezték a versenyt a szerbiai Temerinben is.

A visszajelzések arról tanúskodnak, hogy a program minden korosztályt érdeklődését felkeltette. A legfiatalabbakat egy-egy pilisvörösvári illetve nyírmadai 5 éves gyerek képviseli, míg legidősebbként egy 95 éves karcagi férfit jegyeznek.
A versenyt balkon (erkélyen kialakított), mini kert (50 négyzetméterig), normál kert (50 négyzetméter felett) zártkert 1. (zöldséges) valamint zártkert 2. (gyümölcsös) kategóriában hirdették meg.
A programban résztvevő települések és a legjobb szervezők listája hamarosan olvasható lesz Karcag (www.karcag.hu) és a Biokontroll Hungária Kht.(www.biokontroll.hu) honlapján.

MTI – Kanizsa

Forrás: http://archivum.kanizsaujsag.hu/hirek/15460/kanizsarol_versengenek_legtobben_a_legszebb_konyhakert_cimert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük