Települési hírek

Nagykanizsa – Hamarosan szemrevételezik a kerteket

Már most biztos, nem lesz könnyű dolga a városatyákból és a szakértőkből álló zsűrinek, akik a Magyarország legszebb konyhakertjei versenyre jelentkezők kertjeit értékelik. Hiszen mintegy 101, országosan is rekordszámú nevezés érkezett Nagykanizsáról arra a programra, melyet Karcag város vezetése hirdetett meg a közelmúltban.

A megmérettetésen nemcsak helyi- és környékbeli kerteket, balkonokat, zöldség- és gyümölcsös zárkerteket tekint meg a hét, csoportonként legalább háromfős zsűri. Ugyanis a versenyre jelentkezők között akadnak olyanok, akik Őrtilosban, a Balaton parton vagy a Mórichelyi halastavak környékén művelik birtokaikat.

Természetesen a nevezők között élén járnak a Nagykanizsa városrészein élők, a kiskanizsai, a palini és a miklósfai kerttulajdonosok. Ám a verseny programigazgatója azokra is gondolt, akik nem rendelkeznek nagy területű, művelhető földterülettel, így a programban – a már említett kategóriák jóvoltából – a városlakók is részt vehetnek.
– Éppen ez a lényege a Magyarország legszebb konyhakertjei programnak, hogy mindenki – lakóhelytől függetlenül – megmunkálja, ezáltal hasznosítsa a tulajdonában lévő kertet, balkont – üdvözölte Dénes Sándor alpolgármester a verseny célját a minap megtartott egyeztetésen, ahol a kertek értékelésének menetét és főbb paramétereit beszélte meg a zsűri. Mint Dr. Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó elmondta, az indulók kertjeit 5 kategóriában értékelik majd. A képviselőtestület szinte egyhangúlag részt vesz a zsűrizésben, személyesen felkeresve azokat a kertbarátokat, akik jelentkeztek a versenyre. A zsűri azonban kiegészülhet – amennyiben tagjai kérik – szakértőkkel is, Szabó Ágnes kertészmérnökkel, Kovács Gyula VOKE Nyugdíjas Klub Kertbarát csoportjának vezetőjével, Kálovics Andrea városgondnokkal és Boa Sándor egykori agrármérnökkel az Idősügyi Tanács részéről. Az értékelők legkésőbb július 15-ig minden jelentkező kertjét személyesen megtekintik és fotók révén dokumentálják is őket – ismertette Dr. Szabados Gyula, aki egyben köszönetét is fejezte ki minden nevezőnek, szervezőnek, illetve a zsűrinek, hogy csatlakoztak a Cseresnyés Péter polgármester által közzé tett felhíváshoz. A verseny második fordulójára, az ún. középdöntőre augusztus 15-től 25-ig kerül sor, ahol – a szemlét követően – kiválasztják a legszebb kerteket. A hivatalos végeredményre, hogy melyik kert tűnik ki a többi közül, melyik a legigényesebben megmunkált, legkésőbb szeptember ötig kiderül. Mind közül a legkitűnőbb kertet a Budapesti EXPO-n is értékelik majd, az ország több szegletéből és a határon túlról nevezettekével együtt.
Hasonló program a jövőben is lesz városunkban, ugyanis ősztől Nagykanizsán is elindítanak egy helyi programot, célként megfogalmazva a helyi lakosság egészséges életmódjának, jövedelem kiegészítésének elősegítését, valamint közösségfejlesztését.

Sz.Zs.

Forrás:http://archivum.kanizsaujsag.hu/hirek/15501/hamarosan_szemrevetelezik_a_kerteket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük