Települési hírek

Csolnok – Csolnoki Szüreti Vigasság 2015

Az idei Szüreti Vigasság szeptember 26-án került megrendezésre Csolnokon. 

Ez az ünnep már évek óta hagyomány a faluban, melyben kicsik és nagyok egyaránt örömüket lelik. Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, hiszen az egész napos esőzésnek köszönhetően a hagyományos lovas kocsis, menettel egybekötött felvonulás elmaradt, a résztvevők nagy. Azonban a kifejezetten erre a napra tervezett előadásokat megtartották, melynek a Kossuth  Művelődési Ház adott otthont. Láthattunk installációkat is, melyek a régi korokat idézték fel.

Installáció a Művelődési Ház bejáratánál

A délután folyamán lezajlott előadások keretében láthattuk a színpadon az iskolások táncbemutatóját, a Wágenhoffer kórus,a Vegyeskórus és a Nyugdíjas Klub kórusának előadását valamint a Német Nemzetiségi Tánccsoport színvonalas előadását.

A közelmúltban Csolnokon is meghirdették „ A legszebb konyhakertek” című versenyt, melynek eredményhirdetése a műsor szünetében zajlott. Az első három helyezett került díjazásra. A verseny koordinátora dr.Mayer Noémi és Kolonics Péterné polgármester asszony adták át a díjakat. Csolnok legszebb konyhakertjének tulajdonosa :Kocsis Jánosné II. helyezett László Sándor, míg a III. helyet Hauszknecht Istvánné kapta. A szakmai zsűri különdíjat is kiadott Tingyela Vendel részére. 

Miután a műsor véget ért, a vendégek fogyaszthattak gulyást, vásárolhattak Csolnok címerrel ellátott poharat. Az esőzések sem szegték kedvét a résztvevőknek, hiszen miután jól laktak, a falu apraja-nagyja elindult a mélyúti pincesor felé, ahol a szőlőgazdák nyitott pincékkel várták a nagyérdeműt.

Úton a pincék felé megtalálhattuk a „Jelzek” egyesület látványkonyháját, ahol finom pogácsát és zsíros kenyeret fogyaszthattunk savanyúsággal és hagymával. Majd utunk végéhez érve betérhettünk a gazdák borospincéjébe, ahol borjegy ellenében ízelítőt kaphattunk finomabbnál finomabb borokból, melyet a kifejezetten erre az alkalomra készítetett borospohárból fogyaszthattunk el, melyen Csolnok címere látható gravírozva. A rossz idő ellenére jól sikerült az idei szüret is. A rendezvény hajnalig tartott a pincéknél, mindenki nagyon jól érezte magát, családok és barátok együtt mulattak. Reméljük a jövő évi rendezvény is ilyen sikeres lesz. Köszönjük szépen a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezését!

Kalster Szandra és Vígh Diána

Forrás:http://www.csolnok.hu/index.php/183-csolnoki-szuereti-vigassag-2015

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük