Híreink

„A legszebb konyhakertek” – idén hetedszer

Még lehet jelentkezni a „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programra! „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program az otthoni kertművelés értékére irányítja rá a figyelmet.
A program célja, hogy a kertek versenyével a kertművelés hagyományait megőrizzük, a kertművelő embereket, az ő kitartó munkájukat megbecsüljük, és hogy az ő példájuk nyomán egyre többen műveljenek konyhakertet.

„A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei programot 2012­-ben indította útjára Kovács Szilvia, ötletgazda, programigazgató, Karcag város alpolgármestere. Az idén hetedik alkalommal hirdette meg országosan abból a célból, hogy összegyűjtse azokat a kertművelőket, akik még őrzik azt a tudást, amit nagyszüleiktől tanultak, és olyan technikákat használnak, amelyekkel szép és egészséges zöldségeket, gyümölcsöket termesztenek kertjeikben, és mindezt szívesen megosztják a nagyközönséggel.

Az elmúlt hat évben 605 településről 55 ezer fő kertművelő vett részt a programban és mutatta meg két kezének áldozatos munkáját.

A szervező az alábbi kategóriákban várja a kertek jelentkezését:

1. Balkon – Erkélyen kialakított

2. Mini – 50 m2-ig

3. Normál – 50 m2 felett

4. Zártkert 1. – Zöldséges

5. Zártkert 2. – Gyümölcsös

6. Zártkert 3. – Vegyes

7. Közösségi – óvodák, iskolák, csoportok

Jelentkezzen Ön is zöldséges-, gyümölcsös-, fűszer- és gyógynövény kertjével „A legszebb konyhakertek”- Magyarország legszebb konyhakertjei országos programba, mert lelkiismeretes, áldozatos munkája megérdemli az elismerést!

Jelentkezés, a programmal kapcsolatos információk, valamint a részletes kiírás és díjazás megtekinthető a www.alegszebbkonyhakertek.hu weboldal 2019 kertnevezés aloldalán.

 

Jelentkezési határidő: 2019. június 15.

LEGYEN ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCS MAGYARORSZÁG MINDEN BALKONJÁN, UDVARÁN ÉS KERTJÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük