Települési hírek

Zalaegerszeg – Bio, saját nevelésű, szép termésű

Különlegesen és látványosan kialakított szép fűszerkertjével intézményi kategóriában az első helyet vívta ki a Szent Rafael Kórház pszichiátriai osztálya „ A legszebb konyhakertek” országos program városi megmérettetésen, melynek díjkiosztó ünnepségét a Keresztury VMK-ban tartották.
Zalaegerszeg jól döntött, amikor három évvel ezelőtt csatlakozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei programhoz. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos ezekkel a szavakkal köszöntötte a verseny helyezettjeit. Felhívta a figyelmet arra, hogy külföldről gyakorta silány minőségű termékek kerülnek be az országba, amit a helyi előállítású termékekkel lehet ellensúlyozni. Ez egyrészt megteremti az önellátást, másrészt egyetlen biztosítéka annak, hogy egészséges élelmiszerek kerüljenek az asztalokra. A kiskertek megművelése azért is fontos, hogy ne vesszen feledésbe az évszázadok alatt felhalmozott tudás és tapasztalat, hangsúlyozta.

Kálmán István mezőgazdasági szaktanácsadó, a zsűri elnöke azt mondta, Csalló Erika kolléganőjével idén is nagy örömmel látták el ezt a feladatot, mely során nagyon szép kerteket tekinthettek meg. Megadott szakmai szempontok szerint értékeltek, ugyanakkor kicsit másképp, mert a befektetett munkát is szerették volna értékelni. Figyelemmel követték az okokat, mit miért ültettek a kertekben, továbbá, hogy a frissen elfogyasztandók mellett hogyan tartósították a zöldségeket, gyümölcsöket. Kiemelte, hogy minden kertben biotermesztésre törekedtek, növényvédőszer-használat elenyésző mértékű volt. Az alapzöldségek, alapgyümölcsök és fűszernövények mindenhol megtalálhatóak voltak, ugyanakkor több helyütt különlegességekkel – mint a batáta, homoktövis, kék málna vagy a 15 fajta csípős paprika – is találkozhattak. A benevezők érdemei közé tartozott, hogy saját maguk oltották a gyümölcsfákat, illetve nevelték a palántákat. A zsűrit egy nagy gonddal ápolt szőlőültetvény is elkápráztatott.

Zártkert vegyes kategóriában első helyen végzett Juhász Éva, aki a zsűri értékelése szerint sokfajta növénnyel kialakított vegyes kertet ápol, szép és bőséges terméssel.

Mint mondta, szereti, ha jönnek hozzá, és megnézik kertjét, ami Besenyőben, az Öreg-hegyen található. Családi örökség, anno még a nagyszülei gondozták a területet. Nagyapja uradalmi kertész volt, édesapja pedig kertészeti iskolát végzett Baján. Két kertészgeneráció után ő harmadik, aki gondozza kertet, mondhatni részben szakemberként, miután az egészségügyi kar főiskolai docense. Mindenkinek ajánlja a kertészkedést, különösen az ülőmunkát végzőknek. Saját oltású gyümölcsfái az őshonos fajták közé tartoznak. Almáitól biztosan senki nem kap almaallergiát, ellenben a nemesítettől várhatóan. Az őshonos alma megbarnul, ha kettévágják, a nemesített viszont nem. Azért felel allergiás reakciókért, mert kivonták belőle azt az anyagot, ami az őshonos természetes barnulását okozza. Juhász Éva úgy vélekedett, ez az utolsó generáció, amely még gondozza a kertet. Nagyon fontos lenne a gyerekekkel (ő nyolc évesen kezdte) megszerettetni a kertművelést, hogy a tudás tovább öröklődhessen a generációk között. „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertje mozgalomnak éppen ez a fő célja.

A városi versenyt mini, normál, zártkert gyümölcsös, zártkert vegyes, zártkert zöldséges, balkon valamint intézményi/közösségi kategóriában hirdették meg. Az ünnepélyes díjkiosztón 17-en vehettek át elismerést.

Forrás:https://www.zalamedia.hu/vezeto-hirek/eletmodi/bio-sajat-nevelesu-szep-termesu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük