Települési hírek

Gyula – Kihirdették a Virágos Gyuláért verseny és a Magyarország legszebb konyhakertjei program győzteseit

Kihirdették a Virágos Gyuláért verseny és a Magyarország legszebb konyhakertjei program győzteseit
A bírák több kategóriában is győztest hirdettek, és több különdíjat is kiosztottak

Idén is meghirdették a városi virágosítási és kertszépítési versenyt Gyulán, amelyre számos nevezés érkezett. A bírák virágos előkert, virágos balkon és ablak, ház előtti virágos közterület, virágos intézmény és virágos vendéglátóhely kategóriákban keresték a legjobbakat, az országos legszebb konyhakert versenyében pedig mini, zártkert és közösségi kategóriákban adtak át elismeréseket. A díjakat Görgényi Ernő polgármester, Szászné Várkonyi Adrienn városi főkertész, Hajnal Edit szervező, koordinátor, Pomázi Ferenc, a Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör elnöke és Werner György, a Gyulai Gazda és Polgári Egyesület elnöke adták át. Utóbbiak különdíjakat osztottak ki azoknak a versenyre nem jelentkező kerttulajdonosoknak, akik példaértékűen ápolják kertjüket bel-, illetve külterületen.

HAJNAL EDITPOMÁZI FERENCGÖRGÉNYI ERNŐWERNER GYÖRGY ÉS SZÁSZNÉ VÁRKONYI ADRIENN

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

– Mi tesz egy helyet otthonná? Elsősorban az emberek, akik ott élnek – kezdte köszöntőjét Görgényi Ernő polgármester. – Gyula ettől olyan különleges hely, mert nagyban köszönhető önöknek, hogy otthonunknak tekinthetjük a várost, önöknek, akik évről évre részt vesznek virágosítási versenyünkön.

A városvezető aláhúzta: a fürdővárosban nagy hagyomány van a virágosításnak, kertgondozásnak, a környezettudatos zöldfelület-ápolásnak. Mint mondta, a városnak volt egy Bálint László nevű főkertésze, aki 1921 és 1945 között töltötte be a posztot. Munkájára hálásan emlékezhetünk, hiszen neki köszönhetjük legszebb köztereink – például a Petőfi tér vagy a Szent Miklós park – parkosítását, a városi faiskola megalapítását és a mozgalomnak az elindítását, amelynek köszönhetően a város sorra nyeri a rangos virágosítási és környezetszépítési díjakat.

 

– Ma két verseny díjátadójára is sor kerül: az egyik a hagyományos városi virágosítási verseny, amelynek bíráló bizottsága nemcsak a virágok mennyiségét és összetételét vizsgálták, hanem a közterület rendezettségét és tisztaságát, továbbá a virágok és az egyéb növények összhatását is.

Görgényi Ernő elmondta, hogy a másik verseny a Magyarország legszebb konyhakertjei országos program, amely – nevéből is adódóan – a legszebb konyhakerteket keresi.

A köszöntő után következett a virágosítási verseny és a legszebb konyhakertek díjainak átadása, majd az elismerő oklevelek átadása. Ennek keretében oklevelet kapott a legszebb konyhakertek programban való részvételért Endrődy Imre Jenő, a zsűrizésért Pomázi Ferenc és Werner György, a koordinálásért és szervező munkáért Hajnal Edit.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

 

Az idei év díjazottjai

Virágos előkert:

I. helyezett: Auer György (T u. 9/c)

II. helyezett: Gellén Vencel (Ajtóssy u. 14.)

III. helyezett: Szabó Györgyné (Körös út 4.)

IV. helyezett: Hartmann János (Kenyérsütő u. 1/b)

IV. helyezett: Rozgonyi Ottó (N. Szabados u. 10.)

V. helyezett: Szemző Mátyásné (Szakáll u. 8.)

VI. helyezett: Hortobágyi Istvánné (Szent István út 65/B/1)

VI. helyezett: Czifrák Józsefné (Vörösmarty u. 30/a)

 

Virágos ablak és balkon:

I. helyezett: Varga Tivadar (Harruckern tér 4. I/1)

II. helyezett: Ács Lajosné (Gólyahír u. 32.)

III. helyezett: Fábián Ferencné (Október 23. tér 5.)

IV. helyezett: Gróza Anna (Köröspart u. 38.)

V. helyezett: Szabó Albertné (Béke sgt. 19. fsz. 2.)

VI. helyezett: Hack Andrásné (Harruckern tér 4. II/10)

 

Virágos közterület:

I. helyezett: Sinka Jánosné (Honvéd ltp. 8.)

II. helyezett: Diószegi Józsefné (Honvéd ltp. 7.)

III. helyezett: Kovács Ildikó (Honvéd ltp. 8. fsz. 2.)

IV. helyezett: Arató Lajosné (Gólyahír u. 24.)

 

Virágos intézmény:

I. helyezett: máriafalvai óvoda (Sarkadi út 14.)

II. helyezett: „Segítő Kezek” Idősek Otthona (Siórét 2.)

III. helyezett: Ewoldt Elíz óvoda (Pálffy u. 5.)

IV. helyezett: Németvárosi Óvoda (Szőlős u. 1–5.)

V. helyezett: Szentpálfalvi Idősek Klubja (Csokonai u. 18.)

VI. helyezett: Béke sgt. óvoda (Béke sgt. 53.)

VI. helyezett: Mágocsi úti óvoda (Mágocsi köz)

 

Virágos vendéglátóhely:

Bihari László – GyulApartman (Erzsébet u. 12.)

 

Különdíjasok:

Legvirágosabb zártkert:

Podhraczky Andrea (Szanazug, Petrezselyem u.)

 

A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör különdíja a legszebb belterületi kertért:

Reinhardt Anikó (Liliomköz 3.)

 

A Gyulai Gazda és Polgári Egyesület különdíja a legszebb külterületi kertért:

Müller Jánosné (Mandula utca, 011001/14 hrsz.)

 

A legszebb konyhakertek program díjazottjai:

Mini kategória:

I. helyezett: Herczeg János „Herczegi Paradicsom” kertjével

 

Zártkert 3. – vegyes kategória:

I. helyezett: Komlósi Erzsébet Eszter (Bicere 33.)

II. helyezett: Gombos György (Bicere 23/a.)

III. helyezett: Világosi Mihály (Farkashalom 85.)

 

Közösségi kategória:

I. helyezett: Mágocsi úti óvoda „Szivárvány kiskertje” (Mágocsi u. 5.)

II. helyezett: Dürer Albert általános iskola 5. b. „Sulikertje” (Szent István u. 29.)

III. helyezett: Ewoldt Elíz óvoda (Pálffy u. 5.)

 

Különdíjasok:

A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör és Gyula város különdíját a szentpálfalvai idősek klubja kapja.

A Gyulai Gazda és Polgári Egyesület és Gyula város különdíját Pap Józsefné kapja.

Képgaléria: https://www.gyulaihirlap.hu/17654-diszterem

Forrás:https://www.gyulaihirlap.hu/127425-kihirdettek-a-viragos-gyulaert-verseny-es-a-legsze

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük