Települési hírek

Kocsér – A „LEGSZEBB KONYHAKERTEK” PROGRAM ÉVÉRTÉKELŐ ÉS PROGRAMMEGHIRDETŐ ESEMÉNYEIN JÁRTUNK

A Magyar Örökség Díjas program hagyományaihoz hűen, ebben az évben is ünnepélyes keretek között került sor az országos díjra jelöltek köszöntésére, a 2019. évi eredmények értékelésére, valamint a 2020. évi program meghirdetésére. Idén két eseményre is meghívást kaptunk Kovács Szilvia programigazgató asszonytól, mely meghívásoknak szíves-örömest tettünk eleget.

November 28-án Dávid Krisztina képviselte a Legyünk Kocsér Jó Gazdái csoportot Bicskén, ahol két kocséri kertművelőnk is elismerésben részesült példaértékű munkájáért. Mindketten évek óta résztvevői a mozgalom helyi versenyének, kertjüket a helyi zsűri országos díjra is előterjesztette.

Szeretettel gratulálunk Habon Imréné Margitka néninek és Faragó Jánosné Pannika néninek! Büszkék vagyunk rájuk! Köszönjük, hogy viszik Kocsér jó hírét!

December 5-én engem ért az a megtiszteltetés, hogy az Agrárminisztérium Kupolatermében megrendezett ünnepségen képviselhettem csoportunkat, mint a mozgalom helyi versenyének koordinátora.

Az eseményen Kovács Szilvia programigazgató asszony és Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár úr köszöntötte az országos program lebonyolításában segítő szervezetek képviselőit, valamint a helyi zsűri tagjait.

A köszöntők után dr. Roszik Péter a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft igazgatója, az országos zsűri elnöke szakmai szempontok alapján értékelte az országos díjra felterjesztett kerteket. A bírálati szakaszban kiállított értékelő lapokból nyert információk alapján érdekes és értékes megállapítások hangzottak el, amelyek minden (nem csak a résztvevő) kerttulajdonosnak tanulságul szolgálhatnak.

A szakmai programot követően Kovács Szilvia programigazgató asszony elismerő oklevéllel köszönte meg minden segítő és támogató munkáját. Köszönet illeti Kissné Gyarmati Ágnes, Birkás Sándorné és Dávid Krisztina, zsűri tagokat, akik nevében és képviseletében is elismeréseket vehettem át a múlt csütörtöki ünnepségen.

Jó hír a kertészkedők számára, hogy jövőre is lesz konyhakerti verseny, mégpedig 2020. a biodiverzitás éve lesz „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei programban. Teremjen sokféle zöldség és gyümölcs minden portán, ezért akár már a télen megtervezhetjük, hogy mit és hogyan vessünk, ültessünk!

Tavasszal pedig várjuk a nevezéseket!

Kasza Csabáné
Legyünk Kocsér Jó Gazdái

 

Forrás:http://www.hetihirek.hu/kozelet/eletmod/kozelet/eletmod/oszagos/a-legszebb-konyhakertek-program-evertekelo-es-programmeghirdeto-esemenyein-jartunk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük