Települési hírek

Jászárokszállás – „A legszebb konyhakertek” tájékoztatás a programról

TISZTELT JÁSZÁROKSZÁLLÁSI KERTMŰVELŐK!

2013-ban indult útjára „A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” elnevezésű, kertművelést népszerűsítő országos program Sári Kovács Szilvia, Karcag város alpolgármestere ötlete alapján. Ebben az évben Jászárokszállás Város Önkormányzata képviseletében Gergely Zoltán polgármester is csatlakozott ehhez a mára már Magyar Örökség Díj kitüntetésben is részesített programhoz.

A verseny célja, hogy elismerje azokat a kertművelőket, akik gondosan, szeretettel művelik kertjeiket, és még e tudáskincs birtokában vannak. Őrzik mindazt, amit nagyszüleiktől tanultak, vagy olyan saját módszereket alkalmaznak, amellyel egészséges zöldséget-gyümölcsöt termelnek. Szeretnénk, ha példájuk nyomán minél többen művelnének konyhakertet.

Kérjük Önöket, éljenek ezzel a nagyszerű lehetőséggel! Mutassák meg áldozatos munkájuk eredményét!

Jelentkezési lap

A kitöltött jelentkezési lapokat június 15-ig várjuk

  • a Polgármesteri Hivatal hátsó ajtajánál kihelyezett gyűjtőládába, illetve
  • a Hivatal Titkárságán.

A jelentkezés beérkezése után felvesszük Önökkel a kapcsolatot, és egyeztetjük a kert megtekintésének időpontját.

A koordinátori feladatokat Nagy Gábor műszaki ügyintéző és Pető Judit önkormányzati képiselő látják el.

Bármilyen kérdés esetén keressenek bizalommal az alábbi elérhetőségeken:

Pető Judit, tel.: 30/505 0099

E-mail: peto.jud@gmail.com

Jelentkezésüket nagy örömmel várjuk!

Forrás:https://www.jaszarokszallas.hu/?module=news&action=show&nid=131395

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük