Kocsér – LEGSZEBB KONYHAKERTEK KOCSÉR – KIHIRDETTÜK AZ EREDMÉNYEKET

Külön, külön, mégis együtt! Idén már ötödik alkalommal szerveztük meg Kocséron „A legszebb konyhakertek”- Magyarország legszebb konyhakertjei program helyi versenyét, melynek eredményhirdetésére pénteken délután – a 72 óra önkéntes programunk után – került sor.

Az év során már többször hírt adtunk róla, hogy e rendkívüli évben, rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a helyi termelést és az önellátást népszerűsítő versenyt. Igaz, hogy ezért igyekeztünk mi is minden tőlünk telhetőt megtenni.
A leggyorsabb nevezők kezdőcsomagokat kaptak, majd az újabb nevezők számára játékot hirdettünk, és végül minden eddiginél több, 19 kertművelő részvételével 21 konyhakert szállt versenybe a falu legszebb konyhakertjeinek járó elismerésért. Közülük volt, aki egész életében kertészkedett, volt aki első alkalommal ásta fel kertjét, és olyan is akadt, aki a tavaszi karanténidőszak alatt tudott végre több időt szánni veteményére.

A program finisében közönségszavazásra bocsátottuk közösségi oldalunkon a résztvevő kertek legszebb pillanataiból összeollózott fényképválogatásokat, így a végén igazi versenyhangulat kerekedett. A közönségszavazásban több mint háromszázan fejezték ki tetszésüket a kocséri konyhakertek valamelyikére, a két legnagyobb játékosnak köszönhetően pedig még tengerentúli szavazók is bekapcsolódtak a játékba!

Summa summárum! – Örömmel számolunk be róla, hogy a 2020. évi legszebb konyhakertek mozgalom helyi versenye eredményesen lezárult!

Példásan gondozott kertjéért és a versenyben való részvételéért elismerésben részesült:
Barabás Ferencné, Birkás Sándor, Dávid Zoltán, Király Istvánné, Koller Vilmos Sándor, Magyarné Kiss Zsanett, Mészáros Ferencné, Nagyné Király Szilvia, Nagy Lászlóné, Patonai Ferencné, Szűcs Róbert, Tajtiné Kasza Anikó és Tóth Zoltánné.
2020-ban a falu legszebb konyhakertjeinek járó elismerésben részesült, és az országos zsűrizésre felterjesztett kertművelők:
Faragó Jánosné – I. helyezett zártkert vegyes kategóriában,
Habon Judit és családja – I. helyezett (holtversenyben) normál kert kategóriában,
Kissné Gyarmati Ágnes – I. helyezett (holtversenyben) mini kert kategóriában,
Jegesi Nikoletta – I. helyezett zártkert zöldséges kategóriában,
Németh Jenőné – I. helyezett (holtversenyben) mini kert kategóriában,
valamint Palya János és családja – I. helyezett (holtversenyben) normál kert kategóriában.
Az elismerő oklevelek mellett egy-egy, kifejezetten erre az alkalomra készíttetett madáretetővel köszöntük meg kertművelőink egész éves munkáját.

A madáretetők Szántó István helyi fiatalember keze munkáját dicsérik, köszönjük szépen a remek kézműves darabokat!
A közönségdíjért folyó verseny bravúros végjátékára tekintettel végül két győztest hirdettünk. Lendületes, aktív játékával Kissné Gyarmat Ágnes 201 szavazatot, Jegesi Nikoletta pedig 178 szavazatot gyűjtött, mellyel hozzájárultak a kocséri konyhakertészek jó hírének széles körben való továbbviteléhez. Jutalmuk egy-egy praktikus kerti talicska lett.

A Heti Hírek hasábjain keresztül is szeretnénk megköszönni kerteseink részvételét a Magyar Örökség Díjas program helyi fordulójában! További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk!
Jövőre folytatjuk!

Kasza Csabáné
Legyünk Kocsér Jó Gazdái

 

Forrás:http://www.hetihirek.hu/kozelet/eletmod/kozelet/eletmod/regionalis-hirek/legszebb-konyhakertek-kocser-%E2%80%93–kihirdettuk-az-eredmenyeket

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük