Települési hírek

Karcag – Ismét díjazták a legszebb karcagi konyhakerteket

A negyvenhat karcagi nevezett kertes közül sokan most is ott voltak az országos élmezőnyben.

A városháza előtti téren tartották kedden A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program 2020-as karcagi díjátadóját.

A megjelent kerteseket, a szakmai zsűri tagjait és a konyhakert program támogatóit Szepesi Tibor polgármester köszöntötte, majd elismeréssel szólt a 2012-ben indított programról, mely mára országossá nőtte ki magát. A kertesek értékmentő munkája példaértékű, s az is, hogy több generáció kezdett el kertészkedni az óvodásoktól a nagyszülőkig, hogy megtermeljék családjuknak a zöldséget, gyümölcsöt.

A városvezető szerint érdemes néha egy sétát tenni a zártkertekben, mert sok hasznos és kreatív ötletet lehet ellesni ott, s aztán megvalósítani saját kiskertünkben.

A tavalyi évet Sári Kovács Szilvia ötletgazda, programigazgató, alpolgármester értékelte. Mint elhangzott, a konyhakert országos program az otthoni kertművelés értékére irányítja a figyelmet. A program célja, hogy a kertek versenyével a kertművelés hagyományait megőrizzük, a kertművelő embereket, az ő kitartó munkájukat megbecsüljük, és hogy példájuk nyomán egyre többen műveljenek konyhakertet.

A kialakult vírus helyzet tavaly még inkább ráirányította a figyelmet a település szintű önellátás és az otthoni kertművelés fontosságára akár zöldségből, akár gyümölcsből. A negyvenhat karcagi nevezett kertes közül sokan most is ott voltak az országos élmezőnyben, ezt a díjaik is jelzik. A legszebb kertek művelőit kategóriánként díjjal, a többiek munkáját oklevéllel ismerték el, és többen országos elismerést is átvehettek.

 

Forrás:https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/ismet-dijaztak-a-legszebb-karcagi-konyhakerteket-3600296/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük