Települési hírek

Szank – Szankon pompáznak a legszebb veteményesek

A község lakói és vezetői is büszkék lehetnek arra, hogy a múlt évi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron átvehették A legszebb konyhakertek települése Bács-Kiskun megyében elismerést.

Az emlékezetes pillanatokat Patkós Zsolt polgármester idézte fel azon a szerda esti ünnepségen, melyen az idei helyi verseny helyezettjeit díjazták. A községvezető köszönetet mondott a versenybe benevező tizennyolc kertművelőnek, akik összesen huszonkét kerttel neveztek.

Levélben köszöntötte az országos versenybe immár ötödik alkalommal benevező szankiakat A legszebb konyhakertek mozgalom elindítója, Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, aki szívből gratulált mindenkinek az áldozatos munkájához.

A helyi kertnéző zsűri elnöke Varga Ferencné alpolgármester volt, aki attól a Besesek Bélától vette át tavaly a posztot, aki anno kezdeményezte, hogy Szank is kapcsolódjon be az országos mozgalomba.

– Különleges élmény volt ez a feladat számomra és nem fáradság – mondta köszöntőjében Varga Ferencné, aki úgy vélekedett: sokak számára lehet példaértékű, ahogyan több 80 éven felüli szanki is műveli a kertjét. Mint elhangzott: rengeteg gyönyörű kertet lehetett látni, melyekkel naponta törődni kell, és a homokos talajon a rendszeres locsolás is elmaradhatatlan. Az egybegyűltek vetített képek segítségével bepillanthattak egymás kertjeibe is. A virágok, bokrok és cserjék, zöldségesek és a gyümölcsfák szemmel láthatóan meghálálták a törődést. A szép konyhakertekre valóban büszkék lehetnek a szankiak, akiket az elnyert cím is kötelez.

A helyi verseny során öt kategóriában hirdettek győzteseket, akik a következők lettek.

Zártkert, zöldséges: Kriván Bence.
Mini: Mihalik Ferenc és Mihalik Ferencné. Zártkert.
Vegyes: Töröcsik Vilmosné és Töröcsik Vilmos, valamint a Mihalik házaspár.
Zártkert, gyümölcsös: Varga Istvánné és Varga István.
Normál kategória: Kun-Szabó Józsefné, Tóth Károlyné és Tóth Károly, Rékásiné dr. Oláh Gizella, Takács Lászlóné és Takács László.

Oklevélben részesült a verseny valamennyi indulója, akik nevében Bazsa Mihály mondott köszönetet a műsorért, a zsűrinek a munkájukért, valamint a községvezetésnek, hogy idén is támogatták a megmérettetést. A rendezvény a versenyen indulók által szervezett szeretetvendégséggel zárult.

Forrás:https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/szankon-pompaznak-a-legszebb-vetemenyesek-1494001/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük