Települési hírek

Aldebrő – Fröccsivó verseny is volt, de zenéből sem volt hiány az esővel dacoló aldebrőiek szüreti napján

Aldebrőn megünnepelték a szüreti időszakot, még az eső sem szakította félbe a jó hangulatú mulatságot.

Szombaton rendezték meg a Debrői Hárslevelű Szüreti Napot. Aldebrő Német Nemzetiségi Önkormányzata és a község önkormányzata közösen szervezték meg az eseményt, mely a délutáni eső ellenére is remek hangulatban telt. Délelőtt többek között a helyi óvodások és általános iskolások léptek a színpadra, majd különböző hagyományőrző csoportok műsorai következtek. Zenéből, táncból, s természetesen borból egész nap nem volt hiány. Épp a Tarnai Rock Band szolgáltatta a talpalávalót, amikor eleredt az égi áldás. A legkitartóbbak esernyővel a kezükben a színpad előtt szórakoztak, a többiek behúzódtak a sátrak alá, és a rossz idő ellenére mindenki jól mulatott.

A helyiek alkotta Edle Blumen sváb tánccsoport számára különleges alkalom a szüreti nap, ugyanis ilyenkor ünneplik a megalakulásuk évfordulóját, idén a nyolcadikat. Az évek során folyamatosan bővült a létszámuk, jelenleg 14 tagot számlálnak, s Wingendorf Lilla koreográfusnak, valamint a lelkes tagoknak köszönhetően színvonalas műsort adtak elő.

A szüreti napon fröccsivó versenyt is tartottak, és kihirdették a Legszebb konyhakertek verseny eredményeit is.

Ötödik alkalommal rendezték meg a versenyt, az országos program részeként. Évről-évre egyre többen csatlakoztak a felhíváshoz, s bíznak benne, hogy ez a hagyomány a továbbiakban is folytatódni fog. Idén 12 nevező volt.

– Sajnos ebben az évben az aszály és a hosszantartó kánikula nagymértékben megnehezítette a kertművelők munkáját, májusban nem volt ilyen szép, aranyat érő eső, mint most, de mindezek ellenére gyönyörű szép kertekkel lepték meg a jelentkezők a zsűrit. Érezni lehetett, hogy a tulajdonosok szívvel-lélekkel gondozták udvaraikat – ismertette Wingendorf János, Aldebrő polgármestere.

Az első helyezett Balogh Miksáné lett, s különdíjban részesült a lélekben legifjabb versenyző, Lefler Imréné, aki 90 éves kora ellenére egyedül műveli kertjét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük