TV, Rádió műsorok

Kecskemét – Kossuth Rádió – Hajnal-táj: A héten volt az Élelmiszerpazarlás Elleni Világnap

Az október 2-i adás tartalmából.

A héten volt az Élelmiszerpazarlás Elleni Világnap. Ebből az alkalomból készült a NÉBIH és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület kutatása, felmérése: az eredmény elég lesújtó volt, ugyanis egy átlagos hazai háztartásban évente fejenként 65 kg élelmiszer hulladék keletkezik. A pazarlás oka a legtöbb esetben a tudatosság hiánya és a rossz vásárlási szokások. B. Tóth Erika riportja.

Igazi különlegesség Gyenesdiáson az egykori Malomban kialakított Herbárium. Vezetője Wágenhofferné Pohl Magdolna természetgyógyász, fitoterapeuta, aki elhivatottan tesz meg mindent, hogy visszavezessen bennünket a gyógynövények világába. A nyári táborok után most ősszel hétvégenként is várja az érdeklődőket, hogy megismerjék a gyógynövények szerepét, hatékonyságát – érdeklődőkből pedig nincs hiány. A riporter Varga Tünde.

Kecskemét már sokadik alkalommal csatlakozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos programhoz. Idén a legfiatalabb kertművelő 8 éves, míg a legidősebb 85 éves volt. A felkért zsűri az értékelés során kiemelt figyelmet fordított a környezettudatosság megjelenésére, így a vegyszermentes kertművelésre, a komposztálásra. Elsőként Hamzáné Lakó Juditot, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkárát halljuk Molnár H. Boglárka és Bicsák Eszter összeállításában.

Most pedig egy másik érdekes kezdeményezésről is ejtsünk szót: új akciót hirdet a Mátra Jövőjéért Turisztikai Egyesület. Olvass és kirándulj! – ez a mottó, amivel összekötnek régiókat, múltat és jelent, az olvasást az aktív pihenéssel. Pilisy Csenge riportja.

Német nyelvterületen is forgalmazzák a magyar ellenálló szőlőfajtákat, így változott meg például az Augusztusi muskotály neve, Palatinára. A Zalagyöngye is világhírű magyar fajta, amely Perle von Zala néven kapható német nyelvterületen, míg angolul Pearl of Zala néven említik. Kanadában például a Zalagyöngyéből jégbort is készítenek. Erről is beszélnek a szakértők.

A Miskolci Tourinform Irodát az ország egyik legjobb tourinform irodájává választotta a Magyar Turisztikai Ügynökség. Azóta kiderült, hogy a miskolciak nagyon büszkék az eredményre, sőt mindezeket tovább gondolva már egy úgynevezett Miskolc boltot is létrehoztak, ahol a betérő turista ajándéktárgyat vásárolhat és eligazítást is kaphat. Először Kopcsik Sarolta irodavezetőt kérdezte B. Tóth Erika.

Minden évben nagy- és kisvárosok pályázhatnak az úgynevezett gyémánt díjra, azaz ha bemutatják marketing és városfejlesztő munkájukat, akkor a zsűri ilyen elismeréssel jutalmazza a legjobbakat. Ebben az évben Vásárosnamény a kisváros kategóriában kilenc gyémántot szerzett. Elsőként Liptákné Juhász Anikót, a vásárosnaményi tourinform iroda vezetőjét kérdezte Zsoldos Barnabás.

A falusi és agroturizmust – az aktív vendégforgalomnak köszönhetően – nem érinti olyan hátrányosan az energiaválság, mint a nagyobb szállodákat és éttermeket. Ahogy hallottuk: számtalan lehetőség kínálkozik az ország minden részében az aktív kikapcsolódásra. Frankó Pált, a Falusi- és Agroturizmus Országos Szövetségének elnökét többek között arról is kérdeztem, hogy vannak-e fejlesztések, amelyek még színvonalasabbá tehetik ezeket a helyeket.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – október 2., vasárnap, 5:00

Szerkesztő – műsorvezető: Juhász Zsolt

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: unsplash

Forrás:https://mediaklikk.hu/kossuth-radio/cikk/2022/10/01/hajnal-taj-a-heten-volt-az-elelmiszerpazarlas-elleni-vilagnap/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük