Települési hírek

Kocsér – Országos díjjal ismerték el a kocséri kertművelőket

Két kocséri kertet is az ország legszebbjei közé választott A legszebb konyhakertek – Magyarország című pályázat szakmai zsűrije.

A kiírás díjátadó ünnepségét a napokban rendezték meg Gödöllőn, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemen. Kissné Gyarmati Ágnes kertje mini kategóriában, Habon Judit és családja kertje pedig normál kategóriában érdemelte ki a szakemberek elismerését.

Habon Judit 2017-ben, Kissné Gyarmati Ágnes 2018-ban már elnyerte egyszer a a Magyar Örökség Díjas pályázat elismerését, ezért most mindketten a program úgynevezett megújító díjban részesültek egy-egy impozáns díszplakett formájában.

A díjakat Sári Kovács Szilvia programigazgató, Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár úr és Sárik Zoltán, a Szent István campus főigazgatója nyújtotta át kertművelőknek.

A kocséri konyhakertészek képviseletében bemutatott bőségkosaraikra pedig igen sok dicséretet kaptak a kocsériak a 10 éves jubileumát ünneplő országos program terménykiállításán. Horváth Péter

 

Forrás:https://www.baon.hu/helyi-kozelet/2022/11/orszagos-dijjal-ismertek-el-a-kocseri-kertmuveloket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük