Települési hírek

Gyula – Kihirdették a Virágos Gyuláért és A legszebb konyhakertek versenyek győzteseit

A zsűri különdíjakat is kiosztott

Kihirdették a Virágos Gyuláért 2023. verseny és A legszebb konyhakertek országos megmérettetés gyulai díjazottjait szeptember 12-én a polgármesteri hivatal dísztermében.

Gyula Város Önkormányzata idén négy kategóriában hirdette meg a virágosítási versenyt: virágos előkert, virágos balkon és ablak, ház előtti virágos közterület, valamint virágos intézmény és vendéglátóhely.

Az ítészek a virágok mennyiségét, összetételét, a közterület tisztaságát és rendezettségét, a virágok és egyéb növények összhatását is vizsgálták, valamint szem előtt tartották az ökológiai szempontoknak megfelelő növényalkalmazást, vagyis az egynyári és évelő virágok arányát, a szárazságtűrő egynyáriak alkalmazását.

A legszebb konyhakertek megmérettetésén balkon, mini, normál, zártkert és közösségi kategóriában lehetett nevezni. Az indulókat Pomázi Ferenc, a Hagyományőrző Gazda- és Kertbarátkör elnöke, valamint Werner György, a Gyulai Gazda- és Polgári Egyesület elnöke zsűrizték.

Görgényi Ernő polgármester megköszönte a versenyzők áldozatos munkáját, akik szépítik a várost azért, hogy szebb helyen éljünk, a hozzánk érkező vendégek pedig jó hírét vigyék Gyulának.

Hozzátette: minden évben mérik a vendégelégedettséget, a fürdővárosban nyaraló turisták pedig el vannak ragadtatva Gyula természeti értékeitől, közterületek, parkok rendezettségétől, tisztaságától.

A városvezető úgy fogalmazott, a gyulaiak szeretik az őket körülvevő szépséget, valamint gyarapítják is azt.

Mint mondta, a díjkiosztón egy másik fontos dologra, a konyhakertekre is felhívják a figyelmet, amelyek legalább annyiban járulnak hozzá a település életminőségéhez, élhetőségéhez és fenntarthatóságához, mint a közterületek, kertek szépítése, hiszen a konyhakertek egészségesek és környezettudatosak.

 

A Virágos Gyuláért 2023. díjazottjai:

Virágos előkert:

  1. helyezett: Szabó Györgyné
  2. helyezett: Braunné Pavelka Márta
  3. helyezett: Hortobágyi Istvánné
  4. helyezett: Dr. Kassai Péterné
  5. helyezett: Rozgonyi Ottó
  6. helyezett: Rozgonyi Ottóné

 

Virágos ablak és balkon:

  1. helyezett: Varga Tivadar
  2. helyezett: Ács Lajosné
  3. helyezett: Fábián Ferencné
  4. helyezett: Kuli Istvánné
  5. helyezett: Arató Lajosné

 

Virágos közterület:

  1. helyezett:  Stadler Ferencné
  2. helyezett: Krankovicsné Metz Erzsébet
  3. helyezett: Hetednapi Adventista Szeretetotthon
  4. helyezett: Darók Gabriella
  5. helyezett: Károlyi Imréné
  6. helyezett: Gózné Emenet Erzsébet

 

Virágos intézmény és vendéglátóhely:

  1. helyezett: GYVEO Tagintézménye Galbácskerti Óvoda
  2. helyezett: id. Christian László Városi Sportpálya
  3. helyezett: GYVEO Tagintézménye Ewoldt Elíz Óvoda
  4. helyezett: GYVEO Tagintézménye Máriafalvai Óvoda
  5. helyezett: GYVEO Székhelyintézmény Törökzugi Óvoda
  6. helyezett: GYVEO Tagintézménye Béke sugárúti Óvoda
  7. helyezett: GYVEO Tagintézménye Mágocsi úti Óvoda

 

Különdíjasok:

A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör különdíja – Legszebb belterületi kert:

Dóró Attiláné, Balog Zoltán

A Gyulai Gazda- és Polgári Egyesület különdíja – Legszebb külterületi kert:

Papp József

A Wenckheim Krisztina Közalapítvány különdíja – Az év ifjú virágkertésze:

Domokos Alina

 

A legszebb konyhakertek verseny díjazottjai:

Balkon, erkélyen kialakított kert:

  1. helyezett: Hízó Károlyné

 

Mini kategória:

  1. helyezett: Bukor Ágnes
  2. helyezett: Herczeg János és Nyikora Andrea

 

Normál kategória:

  1. helyezett: Szabóné Balázs Anna

 

Zártkert 1. – zöldséges kert:

  1. helyezett: Gózné Emenet Erzsébet
  2. helyezett: Darók Gabriella

 

Zártkert 2. – gyümölcsös kert:

  1. helyezett: Nyikora Péter
  2. helyezett: Sztankó László

 

Zártkert 3. – vegyes kert:

  1. helyezett: Tárnok Tamara
  2. helyezett: Botásné Szabó Ilona
  3. helyezett: Nagy Tímea és Nagy Gábor
  4. helyezett: Endrődy Imre Jenő

 

Közösségi kert:

  1. helyezett: GYVEO Tagintézménye Galbácskerti Óvoda
  2. helyezett: GYVEO Tagintézménye Mágocsi úti Óvoda
  3. helyezett: GYVEO Tagintézménye Bajcsy-Zsilinszky úti Óvoda
  4. helyezett: GYVEO Tagintézménye Ewoldt Elíz Óvoda
  5. helyezett: Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
  6. helyezett: GYVEO Máriafalvai Óvoda
  7. helyezett: GYVEO Béke Sugárúti Óvoda

 

Különdíjak:

A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör belterületi különdíja:

Irázi Lászlóné

A Gyulai Gazda és Polgári Egyesület külterületi különdíja:

Werner György

A Wenckheim Krisztina Közalapítvány különdíja – Az év ifjú konyhakertésze:

Téglás Áron

Forrás:https://www.gyulaihirlap.hu/151289-kihirdettek-a-viragos-gyulaert-es-a-legszebb-konyh

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük