Események

Díjazták a legszebb konyhakerteket

A 2012-ben indult legszebb konyhakertek programnak nélkülözhetetlen szerepe van abban, hogy egyre többen látnak hozzá a konyhakerti munkához, 2015 óta már minden megye részt vesz benne, amit Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára jelentős eredménynek nevezett. 
A 2018-as vetélkedőt „A termőföld, a talaj védelme a Riolittufa támogatásával” mottóval hirdették meg, hogy minél több talajkímélő művelési, vízgazdálkodási módszert, természetes talajjavítókat alkalmazzanak a kertekben.
Kovács Szilvia, a programigazgatója és főszervezője elmondta: a legszebb konyhakertek program Karcagról indult mindössze 22 nevezéssel, majd 2013-tól országossá bővült. A 2018-ban 71 új település indult, a részt vevők a nagybani piaci árakat figyelembe véve 700 millió forint értékű árut termeltek meg.
A 370 település több mint 2000 kertje közül 100 településről 235 kertet jelöltek országos díjra a települési zsűrik, és az országos bírálók 37 település 45 kertjének osztották ki a Magyarország legszebb konyhakertje országos díjat.

 

Forrás:https://nepszava.hu/3012015_dijaztak-a-legszebb-konyhakerteket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük