Települési hírek

Oroszlány – Évet zártak a civilek

Adorján Anett pályázati referens prezentációjával vette kezdetét szerda délután az Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete (OTSZE) évzáró rendezvénye a művelődési központban.

Az ülésen, amelyen ott volt Rajnai Gábor alpolgármester is, tájékoztató hangzott el a „A helyi identitás és kohézió erősítése Oroszlányban” c. pályázathoz kapcsolódóan. Ennek célja a helyi közösségek, a településrészek közösségi cselekvőképességének fejlesztése a közösségi szerepvállalás erősítésével. A projekt megvalósítására 55 millió forint áll rendelkezésre – mondta az előadó.

Az ófalut, az óvárost és az új városrészt külön-külön kezelő pályázat az alulról jövő civil kezdeményezésekre épül, tehát arra keresi a választ, hogyan lehetne jobbá, élhetőbbé tenni a településrészeket. Milyen jó és rossz jelenségek vannak a közösségek környezetében, s ezeken hogyan lehetne változtatni, a megvalósításból pedig mit vállalna az egyén.

A program második részében Elekes Lászlóné koordinátor, OTSZE elnökségi tagja számolt be  „A legszebb konyhakertek” országos program ez évi városi megvalósításáról, végül 2018. eseményeinek tapasztalatait, a jövő évi terveket beszélték meg a jelenlévők.

2018. december 20., 07:36

 

Forrás:http://www.oroszlany.hu/Article/_Article/20721?DisplayMode=Full&AltDisplayMode=LeadOnly&ImageSize=Normal&AltImageSize=Small

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük