Települési hírek

Szekszárd – Díjazták a konyhakertek gondos gazdáit

Második alkalommal osztották ki hétfőn a város legszebb konyhakertjeinek járó díjakat hét kategóriában a megyeszékhelyen, a Piac téri, felújított „F” épületben.

A szekszárdi önkormányzat 2015-ben is csatlakozott „A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” elnevezésű országos programhoz, melynek ötlete a karcagi alpolgármester asszonyt, Kovács Szilviát dicséri. A díjátadó előtt Bangó Viktória, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi referense, a program helyi koordinátora kifejezte örömét, hogy idén az egyik legnagyobb érdeklődés a balkon kategória iránt volt.

Idén már a közösségi kategóriában is volt jelentkező, mely egyértelműen a program sikerének és népszerűségének tudható be. A köszöntőt követően a zsűri nevében Bodó Katalin, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat területi munkatársa buzdította a jelenlévőket, hogy minél többen használják ki a 2014-2020-as időszakban elérhető vidékfejlesztésre irányuló pályázatokat, ezzel is fejlesztve a kerteket, a vidéket. Ezt követően dr. Haag Éva, Szekszárd MJV alpolgármestere köszönte meg a jelenlévőknek, hogy jelentkeztek a programra, és Bangó Viktóriával átadta a díjakat.  

A díjazottak: Közösségi kategória: 1. helyezett: Dr. Csákiné Jilling Zsuzsanna. Normál kategória: 1. helyezett: Tóth András. Mini kategória: 1. helyezett: Schmidt Krisztián. Balkon kategória: 1. helyezett: Király Levente, 2. helyezett: Fülöp Boglárka és Bajnai János, 3. helyezett: Szigeti Júlia. Zártkert vegyes kategória: 1. helyezett: Szüts Miklós és Dr. Szalai Katalin 2. helyezett: Kun István, 3. helyezett: Heim Ádám és Somoskőiné Heim Annamária. Zártkert zöldséges kategória: 1. helyezett: Csankóné Csekei Edit, 2. helyezett: Csankóné Csekei Edit, 3. helyezett: Lengl Orsolya és Monostori Mária. Különdíjban részesültek: Ikerné Illés Linda, Takács Andrásné, Bangó Emőke, Tóka Mihályné. 2015-ben a szakmai zsűri tagjai: Babits Erika, Bangó Viktória, Bodó Katalin, Hladics Károly, Pászti Béláné, Ulakcsai Anna voltak. 

Budavári Kata

Forrás:https://www.teol.hu/tolna/kozelet-tolna/dijaztak-a-konyhakertek-gondos-gazdait-629532/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük