EseményekHíreink

2018. évi Szakmai Nap az Agrárminisztériumban

A 2018. évi Szakmai Napot 2018. július 03-án az Agrárminisztérium Darányi-termében tartotta „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program, ahova az ország minden szegletéből érkeztek koordinátorok és zsűritagok.

A szakmai fórum abból a célból jött létre, hogy az évek alatt összegyűlt tapasztalatokkal, jó gyakorlatokkal tudjuk segíteni a települési zsűrik és a koordinátorok munkáját. Kovács Szilvia programigazgató ismertette 2018. év újdonságait, ezt követően Tamás András beszélt a riolittufában rejlő lehetőségekről a kertművelésben. A rendezvényt egy kerekasztal beszélgetés zárta, ahol Kovács Szilviához beszélgető társként csatlakozott  Fercsák Lászlóné  Karola Életmű díjas kertművelő, 2017. év koordinátora – Gutorföldéről és Dr.  Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó, Nagykanizsa koordinátora, mindannyian  hatodik éve koordinálják  településükön a Programot és sok-sok hasznos tapasztalatot osztottak meg velünk, hiszen másképpen lehet sikeres a Program az apró településeken és másként a megyei jogú városokban. Remek hangulatban telt a nap, Budaörsről Bátai Beatrixtól és Polgár Mariannétól az Országos díjat formázó patisszont kaptunk ajándékba,  és lehetőségünk nyílt a szászberekieknek megköszönni a korábbi évek munkáját is.

Köszönjük, hogy együtt tölthettük azt a remek napot!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük