Települési hírek

Felsőzsolca – Őshonos gyümölcsfákkal is neveztek Felsőzsolcán

Felsőzsolca – „A legszebb konyhakertek” címért versenyeznek a felsőzsolcai bolgárkertészek. Először 2016-ban Karcag alpolgármestere, Kovács Szilvia programigazgató javaslatára hirdették meg a „Magyarország legszebb konyhakertjei „országos programot.
Harmadik éve

Felsőzsolca ismét az elsők között jelentkezett a pályázatra, tájékoztatta lapunkat dr. Tóth Lajos, a város polgármestere:

„Ahogy a program célját meghatározták: a lakosság ösztönzése arra, hogy saját, rokonai, vagy barátai udvarán, kertjében alakítsanak ki konyhakertet, gondozzák azt, termesszenek benne maguk és családjuk számára minél több konyhakerti zöldséget, gyümölcsöt, azonnal meghirdettük a pályázatot. Városunk lakói mindig szívesen vesznek, vettek részt hasonló kezdeményezésben, és örömünkre szolgál, hogy az első évben éppen a településünk pályázói nyertek. Az idei már a harmadik év, amikor részt veszünk a programban, szerencsések vagyunk, hiszen Felsőzsolca híres a bolgárkertészeiről, így az esélyeink is jók.”

 

Eredmény szeptemberben

Karamarinov Jordanka bolgárkertész, zöldséges, helyi szervező lapunknak ekképpen beszélt a pályázatról:

„Több nevezési kategória van, az erkélyen kialakított balkonvirágoktól a zártkerti zöldség és gyümölcstermesztésig, vagy éppen a közösségi szervezetek által megművelt kiskertekkel is pályázhatott, aki akart. Az idei programban résztvevők közül érdemes kiemelni azt a pályázót, aki még a nagyszülei által telepített, „őshonos”, ma is csodálatos termést hozó gyümölcsfákkal nevezett.

Eredményhirdetés szeptember közepén lesz, mi magunk is bízunk a sikeres szereplésben.”

GI

www.boon.hu/oshonos-gyumolcsfakkal-is-neveztek-felsozsolcan/3945567

https://www.eszak.hu/megyei-korkep/2018/08/06/oshonos-gyumolcsfakkal-is-neveztek-felsozsolcan.eszak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük