Települési hírek

Hajdúsámson, ahol az ízek találkoznak

Hajdúsámson – Negyedszer rendezték meg a Hajdúsámsoni Ízek Fesztiválját, városnapot és megyei vásárt augusztus 25-én.

A fesztivál fő programja idén is a főzőverseny volt, amelyre évről évre – a megye településeiről és határon túlról is – egyre többen neveznek. Idén is három kategóriában lehetett indulni, mégpedig a következőkben: leves, pörkölt, egyéb.

Szomszédos tehetségek

A helyi fellépők mellett minden évben fontosnak tartják a szervezők a „Szomszédolást”, amikor is bemutatkoznak a szomszéd települések tehetségei. A színes programok mellett – mint például kerékpártúra, tombolasorsolás, sztárfellépők, tűzijáték, erőemelő-show, ökölvívó-bemutató, kisvonatozás – fontos szerepet kapott a sport is, ugyanis ilyenkor rendezik a „C” és „D” típusú kettes fogathajtó versenyt.

Immár vásárváros

Hajdúsámson is csatlakozott a Megyei Vásárszövetséghez, így a látogatók szinte dőzsölhettek a szebbnél szebb és finomabbnál finomabb kézműves termékek között.

A városnap alkalmából adták át a város kitüntető díjait, emellett negyedik éve nevez a település a legszebb konyhakertek elnevezésű programba, melynek résztvevőit és nyerteseit szintén a fesztivál ideje alatt szólították fel a színpadra.

A rendezvény fővédnöke Tasó László országgyűlési képviselő, védnöke Pajna Zoltán Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke voltak, akik hangsúlyozták, hogy Debrecennek nagyon fontosak az agglomerációs települések, mint például Hajdúsámson is, „a megyeszékhely szárnyalásához elengedhetetlenek”.
– Évről évre színesebb programjaink vannak, főzőversenyünk egyre népszerűbb, a nevezők száma idén volt a legtöbb. A város legnagyobb rendezvénye ez, amely a környező településeket is megmozgatja – nyilatkozta lapunknak Antal Szabolcs polgármester. Az Ízek Fesztiváljára közel ötezren látogattak el.

– Dandé Melinda –

Legszebb konyhakertek program nyertesei:

Mini kategória: Farkas Imréné
Normál kategória: Veres Miklós

 

Forrás:http://www.haon.hu/hajdusamson-ahol-az-izek-talalkoznak/3965304

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük