Jászárokszállás – A legszebb konyhakerteket díjazták Jászárokszálláson

Hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a Petőfi Művelődési Ház a Nyitott Porta programot vasárnap Jászárokszálláson. A kezdeményezés célja, hogy a helyi közösségek élővé tegyék a tájházat, mely generációk találkozásának is a színtere.
A rendezvény részeként hirdették ki a Sári Kovács Szilvia ötletgazda – programigazgató, Karcag város alpolgármestere által életre hívott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program helyi versenyének eredményeit. Pető Judit, a verseny helyi koordinátora érdeklődésünkre elmondta, hogy Jászárokszállás első alkalommal csatlakozott az országos programhoz, melyre huszonkilenc kertnevezés érkezett.

Négy kategóriában: Normál (19), Mini (6), Zártkert 2. – Gyümölcsös (2) és Közösségi kert (2) vettek részt a pályázók. Mini kategóriában első helyezett lett Paál Attila és felesége, Paálné Major Krisztina, kertjüket országos díjra jelölték. Normál kategóriában megosztott első helyen végeztek: ifj. Major Béla és felesége Majorné Gulyás Krisztina, valamint fiaik Levente és Szabolcs. Kertjüket szintén országos díjra jelölték. Első lett továbbá Pádár Antal és felesége Guba Erzsébet, Tűzkő Sándor és felesége Csikós Zsuzsanna. Közösségi kert csoportban élen végzett a Dobó úti Óvoda és a Lehel Úti Óvoda. Zártkert 2. – Gyümölcsös kategóriában pedig Farkas Sándor kertjét értékelték legjobbnak.

Minden résztvevőt emlékvázával és oklevéllel jutalmaztak, a díjazottak pedig növényeket és egyéb kertészeti kiegészítőket kaptak a jászárokszállási önkormányzat támogatásával. A Jász Ház portájának kapuja egész nap nyitva állt a látogatók előtt. Sokan voltak kíváncsiak a gyűjteményre, mely őrzi a város múltjának tárgyi és szellemi emlékeit. Az eseményt helyi termékek vására, népi játékok bemutatója, kézműves foglalkozás, állatsimogató és kulturális műsor színesítette. Fellépett a Hidi Tánciskola, Délibáb Citeraegyüttes és a Rozmaring Népdalkör.

Forrás:https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-legszebb-konyhakerteket-dijaztak-jaszarokszallason-2669153/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük