Települési hírek

Kunszentmiklós – „A legszebb konyhakertek” program eredméynhirdetés XXIV. Szentmiklósi Napok és Országos Birkafőző Verseny Kunszentmiklóson

Most hétvégén, szeptember 7-9-e között rendezik meg az idei Szentmiklósi Napokat Kunszentmiklóson. A komoly hagyományokkal rendelkező esemény szervezői számos kulturális, könnyűzenei és sport programmal várják az érdeklődőket, valamint idén is a rendezvény ad otthont az Országos Birkafőző Versenynek.

Pénteken délben, az ünnepi hétvége nyitónapján Kunszentmiklós testvérvárosait képviselő delegációk fogadásával és ünnepélyes zászlófelvonással nyílik a programok sorozata. 17:00 órakor a templomi megnyitó keretein belül hallgathatják meg Dr. Kolbe Ilona zongora és Dr. Lakatos János cselló előadását az érdeklődök.

18:00-tól Forgó Lóránt festményeit, illetve Tasnádi Szandra szobrászművész kiállítását csodálhatja meg, aki felkeresi az eseményt. A napot a Csík Zenekar koncertje zárja a Varga Domokos Általános Művelődési Központ nagyszínpadán 20:00 órakor.

A pénteki könnyed ráhangolódás után szombaton felpörögnek az események. 8:00 órakor a kisszínpadánál ágyúszó jelzi a második nap kezdetét és egy huszárbemutatóval kezdődnek az aznapi programok. Ezzel egy időben a birkafőző verseny indulói is „rajthoz állnak”, hogy immár 16. alkalommal döntsék el, hogy ki a legjobb.

9:00 órától a folklór művészeteké lesz a főszerep, többek között fellépnek néptáncosok és népdalkörök is. Őket követi 11 órától az X-Bár együttes, majd déltől a Fokos zenekar szolgáltatja a zenét az ebédhez.

15:00 órakor hirdetik ki a XVI. Országos Birkafőző Verseny végeredményét, ezzel egybe kötve díjazzák „A legszebb konyhakertek” verseny helyezettjeit is.

A kisszínpad programjai Kacor Feri 16:00 órakor kezdődő fellépésével lezárulnak, de addigra a Nagyszínpadon már javában zajlanak az események, ahol kezdésnek 14:00 órától egy közös zumba órán vehetnek részt az érdeklődők.

15:00 órától a magyar könnyűzene ismert alakjai szórakoztatják a nagyérdeműt. A délután folyamán fellép a Coda Nostra Big-Band, Szűcs Judit, Vastag Csaba, valamint Dj Gergő Laci is. 19:45-től megtörténik a kitüntetések és elismerések átadása, majd 20:00 órától Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar koncertjét hallgathatják meg az egybegyűltek. Ezt követően tűzijátékkal, majd a Hé Zenekarral búcsúzik a szombati nap.

A két helyszínen túl, a város számtalan pontján találhatnak még szórakozási lehetőséget a látogatók. Lesz műfüves női labdarugó torna a strandon, utánpótlás kosárlabda torna – Miklóssy János Emléktorna – a sportközpontban, valamint íjászat a Kálvin téren.

Vasárnap reggel 9:00 órától a helyi református egyházközösség közös istentiszteletre, 9:30-tól a katolikus egyházközösség szintén szentmisére vár minden érdeklődőt, majd 11:00 órakor kunbaba állítással zárulnak a hivatalos programok.

Forrás:http://alfoldiregiomagazin.hu/2018/09/xxiv-szentmiklosi-napok-es-orszagos-birkafozo-verseny-kunszentmikloson/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük