Települési hírek

Mosonmagyaróvár – Kiemelkedő elismerések a „A legszebb konyhakertek” díjkiosztóján

A 2012 óta szervezett program/verseny célja az otthoni kertgazdálkodás népszerűsítése, az egészséges és zamatos élelmiszerek saját előállítása, szemléletváltás, öngondoskodás, a kertkultúra átörökítése az utánunk jövő generációnak. Továbbá azok munkájának elismerése, akik hosszú évek óta szorgosan, kitartóan és szakszerűen művelik kertjüket, jó példát mutatva ezzel másoknak is. A kezdeti 22 nevezőről mára 230 településről 1840 kert vett részt a programban, mintegy 11 000 szorgos kéz műveli ezeket a kerteket.

Korábban adtunk tájékoztatást a verseny lebonyolításáról, a helyi eredményekről, a szeptemberi Terménykiállításon való helyi díjátadóról. Akkor elhangzott, hogy a helyi zsűri az alábbi két kertet javasolta, tartotta méltónak az országos megmérettetésre, a Magyarország legszebb konyhakertje díjra történő jelölésre:

Normál kert kategóriában Hegyi László és felesége

Közösségi kert kategóriában a Hildegard Óvoda kertjét.

év kertje

Büszkék lehetünk, hogy a 2020. november 10-én, Biatorbágyon tartott országos díjkiosztón mindkét jelölt megkapta az országos elismerést (110 jelölésből 31 lett díjazott, akik közül 2 mosonmagyaróvári).

A Hildegard óvodát az országos zsűri harmadszor emelte ki az óvodakertek közül, tartotta méltónak az országos elismerésre, így ők megkapták a Megújító országos díj(Márvány emléktábla és oklevél) mellett az Örökös országos díjat is, azaz  Györffy Sándor Munkácsy díjas szobrász, Magyarország érdemes művésze által készített 24 karátos arannyal bevont bronz kisplasztikát és egy Elismerő oklevelet. Az óvodában a nagycsoportosokkal művelik együtt a kertet az óvónők, mintegy 70 szorgos kéz. Példa értékű a környezettudatos nevelés, a kertkultúra átörökítése a jövő generációnak az óvodában. Olyannyira, hogy az Iskolakertekért Alapítvány által 2019. tavaszán meghirdetett „Óvodakerti jó gyakorlatok” című sikeres pályázatuk révén bemutatkozási lehetőséget is kaptak a találkozó helyszínén egy kiállítás megrendezésével.

  1. tavaszán felkérést kaptak az Országos Iskolakert-Fejlesztési Programban való részvételre. Ennek keretében az „Óvodakerti Alapozó”című akkreditált pedagógusképzés jógyakorlati helyszíneként szolgált volna. A vírushelyzet miatt a kontaktképzés elmaradt, így az óvodában folyó környezeti nevelőmunka online formában valósult meg, oktatófilm formájában. A filmfelvételen az óvodavezető bemutatta az óvodakertet, az óvodai gyerekcsoportok pedig különböző témákban folytattak óvodakerti tevékenységeket. (komposztálás, őszi termények és gyógynövények betakarítása, őszi veteményezés, tavaszi hagymás virágok ültetése, muskátli dugványozás).

A Hegyi házaspár, akik idős koruk ellenére csodálatos, szakszerűen művelt, egyedi ötletekkel teli, harmonikus kertet varázsolnak minden évben a zsűri elé, az oklevél mellé a szobrászművész úr által készített bronz kisplasztikát kapták.

A szervezők megköszönték Elismerő oklevél formájában Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának a csatlakozását a programhoz és a kimagasló eredményeket, a koordinátor, Németh Andrea (Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési-és fenntartási osztály) kiemelkedő munkáját a verseny helyi szervezéséért, valamint a Mosonmagyaróvári Kertbarátok Körének a segítségét a program lebonyolításában, zsűrizésben.

Gratulálunk a díjazottaknak, további sikeres kertészkedést, jó egészséget és kitartást kívánunk hozzá. A városlakókat pedig bíztatjuk a kertművelésre, hiszen napjainkban az öngondoskodás, a friss és vegyszermentes zöldségek-gyümölcsök fogyasztása még nagyobb szerepet kap, mint eddig.

Forrás: mosonmagyarovar.hu

 

 

Forrás:https://gyorihirek.hu/kiemelkedo-elismeresek-a-legszebb-konyhakertek-dijkiosztojan/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük