EseményekTelepülési hírek

Kunszentmiklós – Százharminc bográcsban főtt a birkapörkölt Kunszentmiklóson

Jófajta kunsági birkapörkölt illata töltötte be szombaton Kunszentmiklós főterét. Az országban az egyik legjelentősebb, Bács-Kiskun megye legnagyobbnak számító főzőversenyére idén rekord számú nevezés érkezett.

A hétvégén rendezték meg a Felső-Kiskunság legnagyobb gasztro-kulturális rendezvényét, a XXIV. Szentmiklósi Napokat. A három napos programsorozat legkiemelkedőbb eseménye a XVI. Országos Birkafőző Verseny volt, melyre magánszemélyek, családok, cégek, civil csoportok egyaránt nevezhettek. A helybéliek mellett, az ország más tájairól, illetve külföldről is érkeztek profi és amatőr szakácsok. A rendezvényen Kunszentmiklós testvérvárosainak Székelykeve (Szerbia), Székelykeresztúr (Erdély), Csépe (Kárpátalja) Saint Julian’s (Málta) és Karcag delegációi is fakanalat ragadtak. Az ételeket szakmai, társadalmi és hagyományőrző zsűri értékelte.

–Azok az ízek jöttek össze idén is, amire vártuk. Az elkészült ételekben minden olyan alapanyagot, fűszert megtaláltunk, ami egy jó kunsági birkapörkölthöz szükséges. Finom hús, só, erős paprika, színes paprika, fokhagyma. Az ételek is remekül sikerültek, ami nem csoda, hiszen minden családban van olyan, aki nagyon jól főz – foglalta össze tapasztatait Rácz Túrkevei Lajos mesterszakács, a szakmai zsűri elnöke.

Három zsűri hosszú tanakodás után hozta meg döntését. A társadalmi zsűri rangsora: 1. helyezett – Szappanos Lukács Népdalkör, 2. helyezett – Baski Gábor és Magyar Zsigmond, 3. helyezett – Gergő János. 4. helyezett – Digner István, 5. helyezett – Kévés Sándor. A hagyományőrző zsűri rangsora: 1. helyezett – Szappanos Lukács Népdalkör, 2. helyezett – Lajbi Róbert, 3. helyezett – Bódis Kornél, 4. helyezett – Csörgő Károly, 5. helyezett – Bakó Róbert. A szakmai zsűri rangsora: 1. helyezett – Kollárik József, 2. helyezett – Adamcsik Barna, 3. helyezett – Fábián László, 4. helyezett – Szabó Tibor, 5. helyezett – Szabó Miklós. A díjakat a szakmai szűri tagjai adták át mindazoknak, akik a birkafőzés nemes hagyománya legkiválóbb művelőinek bizonyultak. Az elismerés kijárt a legifjabb szakácsnemzedéknek is, különdíjat kapott a 7 éves kunszentmiklósi Ilonka Zsombor. A népviseletbe öltözött fiúcska nem először vívta ki a zsűri elismerését.

–Soha nem látott számban neveztek az idei versenyünkre. Százharminc bográcsban főztek birkát, harmincban pedig pacal, őz- és zúza, kakas pörkölt készült. A gasztronómiai fesztivál a város olyan rendezvénye, ahol valamennyi korosztály megmozdul, beszélgetnek, kapcsolatokat ápolnak, örülnek egymásnak. Úgy gondolom, hogy a folytatás nem maradhat el – mondta el lapunk érdeklődésére Vassné Kelemen Ágnes önkormányzati képviselő, a verseny főszervezője.

Bődi Szabolcs, Kunszentmiklós korábbi polgármestere alapította az Aranyszőrű bárány-díjat, amit idén Cser Béla kapott meg. Az elismeréssel olyan juhászcsaládokat tüntetnek ki, akik generációk óta foglalkoznak földműveléssel, juhászattal, pásztorkodással. Györfi Sándor karcagi szobrászművész kisplasztikáját Bődi Szabolcs adta át a kitüntetett lányának, Piroskának. A „Legszebb konyhakertek” pályázat zsűriének elismerését Lisztes Zoltánné Tamási Ilona díszkertje, illetve Kovács Gábor balkonja vívta ki. A főzőverseny mellett változatos felnőtt és gyermekprogramok, koncertek, kézműves foglalkozások, bemutatók várták az érdeklődőket a XXIV. Szentmiklósi Napokon.

A teniszezők is megmérkőztek

Hatodik alkalommal rendezte meg a Szentmiklósi Napok keretében határon átnyúló csapatversenyét a helyi Sáma Tenisz Klub. A megmérettetésen három város sportolói mérkőztek meg egymással. A vándorkupát a Szigetszentmiklós Satelit Teniszklub csapata vihette haza, a második helyet a gyergyószentmiklósiak érdemelték ki, a harmadik helyen a házigazdák végeztek.

Forrás:https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/szazharminc-bogracsban-fott-a-birkaporkolt-kunszentmikloson-1483483/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük