Települési hírek

Csongrád – A kertbarátok már 40 éve építik a közösséget

Negyvenegy éve alapították a városban a Kertbarát Klubot, a kertbarátok azóta is összetartó közösségként működnek. Bár az egyesület tagjai javarészt idősebbek, rendszeres résztvevői a csongrádi közösségi életnek.

1980 februárjában a Művelődési Központban gyűlt össze százhúsz hobbikertész, hogy megalapítsák a Csongrádi Kertbarát Kört. A szakkört később társadalmi szervezetként is bejegyeztették, 2008-tól pedig egyesületként működnek. Tavaly ünnepelték volna megalakulásuk negyvenedik évfordulóját, de a jubileumi összejövetel a járványhelyzet miatt egy évet csúszott.

Mint Vargha Andrásné, a Kertbarát Klub elnöke elmondta, az alapításkor megfogalmazott célok ma is érvényesek: a klub feladata, hogy segítse a kertbarátokat, hogy megismerjék a korszerű növényvédelmi eljárásokat és új szakmai ismeretekhez jussanak. Természetesen emellett az évek során egy erős, összetartó közösség is kialakult, barátságok szövődtek, közös programokat, kirándulásokat szerveznek. Az egyesületnek jelenleg hatvanöt tagja van, többnyire nyugdíjasok. Büszkék arra, hogy 70-80 éves tagjaik is aktívan részt vesznek a klub életében.

A kertbarátok az egyik legaktívabb csongrádi civil szervezet, minden évben borversenyt szerveznek, a résztvevők pedig a városi és megyei versenyeken is megállják a helyüket.

Aktív tagjai a „Legszebb konyhakertek” mozgalomnak is, valamint rendszeres résztvevői a városi rendezvényeknek, a Mentanapnak, a Káposztafőző versenynek, a Márton-napnak és a Borfesztiválnak is. Tevékenységüket 2018-ban Város Közösségéért Díjjal ismerte el a csongrádi önkormányzat.

Mint a kertbarátok elnöke elmondta, segítenek abban is, hogy a fiatal generációk is megismerjék a kertészkedés örömeit: a Széchenyi István Általános Iskola Tündérkertjében a Kertbarát Klub tagjai metszik rendszeresen a gyümölcsfákat, valamint vetőmagokat is ajándékoznak az intézménynek.

A csongrádi Kertbarát Klub. Fotó: Hajdu Anikó

Forrás:https://www.delmagyar.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-kertbaratok-mar-40-eve-epitik-a-kozosseget-8112125/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük