Települési hírek

Nádudvar – „A legszebb konyhakertek” program eredményhirdetés

Nádudvar Napja gasztro- és kultúrélményekkel gazdagítva 

A programsor a városbemutató monográfia ismertetésével és a nagy sikerű Neoton-koncerttel kezdődött, majd másnap szép napra ébredt a Hortobágy széli település apraja-nagyja: ünnepi forgatag várt rájuk. A helyi mazsorettek nyitófelvonulását követően a városnapot megnyitotta Beke Imre polgármester, ünnepi köszöntőt mondott Bodó Sándor államtitkár, országgyűlési képviselő, Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke, Nagy Miklós, Nádudvar partiumi testvértelepülésének, Szalárdnak polgármestere, valamint Jan Woźniak Urzedow, lengyel testvérvárosuk polgármestere.

Többféle étel

Ezután több mint nyolc órán át tartó programfolyam zajlott, amihez kellemes időjárás is társult. Minden korosztály megtalálhatta a neki szóló érdekességet. A gyerekeknek katonai repülőgép és motorszimulátor, tűzoltó és elektromos mini autók, népi- kézműves és vásári játszóház kínált alternatívát.

A népi kultúra képviselőjeként ifj. Fazekas István fazekas népi iparművész órákon keresztül tanitgatta, míg a BSZC Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskolája és Kollégiuma nyitott műhelyekkel és öltözék-fotósarokkal várta az érdeklődőket. Sokféle étel is rotyogott a bográcsokban, üstökben. Slambucot kínált K. Nagy József és Molnár Sándor is.

Versenyek, győztesek

Kuriózum volt az először meghirdetett többgenerációs családi főzőverseny, amelyet most egy apa-fia-nagypapája trió nyert (Marján László, Marján Márk, Marján György László). Az idei várostortát Tóth Erika sütötte: napraforgómagos karamellás csokoládétorta. A gyerekeknek meghirdetett Apróséf viadal legfinomabb sütije egy Cicapuffancs nevű aprósütemény lett – a nyolcéves Marján Míra keze munkája.

A gasztronómia mellett, illetve annak részeként az egészségnek is jutott terep: kismama- és gyermektorna zajlott a táncteremben Fekete Edina fitneszoktató vezetésével; egészséges termékek, saláták, táplálékkiegészítők kóstolója is vonzotta az egészségre nyitott szájakat. A Nagymama konyhájába csiga és lebbencstészta készült. Voltak játszóházak, gyermekprogramok és korongozás ifj. Fazekas István fazekas népi iparművésszel. A Virágos Nádudvarért és a Legszebb Konyhakert című pályázatok eredményhirdetése is megtörtént, mint ahogy győztest hirdettek a Várostorta és az Apróséf versenyben is.

 

Forrás:http://www.haon.hu/nadudvar-napja-gasztro-es-kulturelmenyekkel-gazdagitva/3988329

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük