Települési hírek

Budapest XXII. kerület – A siker közös: mutatjuk a kerületi óvodák eredményeit!

Az óvodapedagógusok sikere mögött csapatmunka van, amiben a budafok-tétényi tagintézmények dolgozói közösen veszik ki a részüket. Mutatjuk, mi mindent értek el az idén!

Arról már beszámoltunk, hogy három kerületi pedagógust is Bárczy István-díjjal tüntettek ki kiemelkedő munkájukért. A Bárczy István-díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, 2010-ben adták át első alkalommal. A kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez és ezáltal a főváros fejlődéséhez.

A kitüntetésekkel személyeket díjaznak, akik mögött ott áll egy csapat: az óvodák dolgozói közösen érik el a sikereket, és együtt örülnek a kollégájuk díjazásának, hiszen ez őket is emeli. Ebben a nevelési évben több olyan eredmény is volt, amiről eddig nem számoltunk be, de megkeresésünkre Orbán Judit Tímea, a XXII. kerületi Egyesített Óvoda intézményvezetője részletesen bemutatta, mi mindent értek el a kerületben.

Ebben a nevelési évben a mai napig 9 tagóvodában zajlott le a vezetői tanfelügyelet, ami mindenhol 90% feletti eredménnyel zárult. A Győri Gyógypedagógiai Hálózat gyógypedagógusai részére (13 fő) 2023. február 15-én 9-12 óráig bemutató foglalkozásokkal egybekötött szakmai napot szerveztek a Tündérkert Tagóvodában.

2 óvodapedagógus minősült Pedagógus1-es fokozatba, 3 óvodapedagógus Pedagógus2-es fokozatba, 1 kollégánk Mesterpedagógus fokozatot ért el, valamennyiük eredménye 90% feletti.

Jánosi Beatrix, a Tündérkert Tagóvoda vezetője, több évtizedes minőségi nevelés-oktatást célzó, gyermekközpontú környezetet teremtő munkája, a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztéséért, az integrált együttnevelésért végzett innovatív szakmai, a hiteles és kiemelkedő vezetői tevékenysége elismeréseként, Metzger-Madarász Natália utazó gyógypedagógus, az integrált nevelés érdekében végzett elkötelezett, példamutató több évtizedes minőségi gyógypedagógusi munkája, továbbá a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztéséért, az inkluzív együttnevelésért végzett innovatív szakmai, hiteles és kiemelkedő tevékenysége, az egyetemi hallgatók gyakorlatvezetésének elismeréseként Bárczy István-díjat vett át a főpolgármestertől.

Az intézményvezető együttműködési megállapodást kötött az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolával, mely során egyetemi hallgatók részére biztosítanak gyakorlati lehetőséget.

A Napocska Napközi Tagóvodában elindítják a régóta tervezett sószoba kialakítását, a Rózsakert Tagóvoda által szervezett II. Ovimozgató Fesztiválon pedig – ami az innovatív szemlélet keretében valósult meg -, immár második alkalommal 168 óvodás gyermek vett részt.

Az Óvodás Duatlonra, amelyet új helyszínen, a Nagytétényi családi park környékén szerveznek, minden eddiginél több, 152 gyermek nevezett.

A Szeresd a Földet! országos projektversenyen a XXII. kerületi Egyesített Óvoda Maci Tagóvodájának Nyuszi csoportos gyermekei csapatversenyben 6. helyezést értek el, emellett „A Legszebb konyhakertek-Magyarország legszebb konyhakertjei 2022.” évi országos programon elismerő oklevelet kapott a tagóvoda az Agrárminisztériumtól.

A 2023/2024-es nevelési évre történő óvodai beiratkozást szülői fellebbezés nélkül zárták, ezidáig erre szintén nem volt példa – számolt be az intézményvezető.

 

Forrás:https://huszonketto.hu/a-siker-kozos-mutatjuk-a-keruleti-ovodak-eredmenyeit/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük