Események

Nyíregyháza – Gazdára találnak a zártkertek

Nyíregyháza – Január végéig pályázhatnak az önkormányzatok a zártkertekre.

Összesen 2 milliárd forint hazai forrásra pályázhatnak az önkormányzatok az önálló zártkerti programban, ezzel azt szeretnék elérni, hogy ismét gondozásba kerüljenek az elhanyagolt vidéki, tanyás területek. Az átfogó zártkerti program létrehozásával a Földművelésügyi Minisztériumot még tavaly bízta meg a kormány, a keretösszegből országos szinten 200 települést támogatnak.

Gondozásba veszik

– A zártkert a magyar táj karakteres eleme, falusi örökségünk – mondta Szakáli István Lóránd, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára a pályázati programról szóló nyíregyházi tájékoztatón, ahol kiemelte: az önkormányzatok számára számos előnnyel jár, ha rendbe teszik a parlagon hagyott zártkerti részeket, hiszen ­jobban ki tudják használni saját természeti erőforrásaikat is.

Magyarországon kétszázezer hektárnyi területen több mint 1 millió 150 ezer apró nadrágszíjparcella van, amelyek az 1960–70-es években jöttek létre a települések külterületi részein. – A többnyire osztatlan közös tulajdonú, széttagolt földrészletek tulajdonba vétele problémás, hosszadalmas folyamat, de most legalább az önkormányzatok támogatást kaphatnak a kisajátításhoz is – jelentette ki a helyettes államtitkár, hozzátéve: érdemes művelés alá vonni a területeket, mert sok helyen olyan értékes gyümölcsfajtákat őrizhetünk meg ezáltal, amelyek már rég kikerültek a köztermesztésből. A minta­programok eddigi támogatására 770 millió forintot költöttek: 69 önkormányzat 90 projektjét fogadták be – hangzott el a szakmai napon.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 38 millió forint felhasználásával 7 hektár zártkerti terület újult meg, többek között Vaja, Magy, Botpalád, Mánd, Gyüre községek vettek részt a kísérleti programban.

– Vétek lenne parlagon hagyni ezeket az övezeteket, mert a fejlesztésekkel újra művelés alá vonhatók az agrárium számára is fontos mezőgazdasági területek, illetve fennmaradhat a „tanyás életforma” – erről Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszélt.

Utak építésére, útszakaszhoz kapcsolódó csapadékvíz elvezetésére és villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekre nyújtható be a kérelem.

A legszebb konyhakertek

Az idén is folytatódik a verseny. Keresik Magyarország legszebb konyhakertjeit – a felhívást részletesen ismertették a szakmai napon. A versenyben összegyűjtik mindazokat, akik szeretettel művelik kertjeiket, őrzik a hagyományokat és fontosnak tartják, hogy egészséges zöldséget, gyümölcsöt tegyenek az asztalra. (Információk: www.alegszebbkonyhakertek.hu)

Aszfaltoznák a bekötőutakat

– Magángazdálkodók segítségével elkezdtünk egy erdősítési programot Leveleken – mondta el Borsodi László polgármester –, ugyanis településünk két végén a régi szőlőskertek a földhivatali nyilvántartás szerint zártkertek. A telepítéssel hasznosítottuk a területet, és nem utolsósorban javítottunk a korábbi, lehangoló tájképen is. A pályázat segítségével a Tócentrum körüli bekötőutakat aszfaltoznánk le, és a pénzből juthat a szakaszok karbantartásra is.

KM-KO

Forrás:http://www.szon.hu/gazdara-talalnak-a-zartkertek/3746682

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük