Felcsút – Eredményhírdetés
Településünk ötödjére is csatlakozott a „Magyarország legszebb konyhakertjei” elnevezésű országos kezdeményezéshez, amelyet a kertművelők munkájának elismeréseként, a lakosság kertművelésre ösztönzéseként hívtak életre. Idén három gondos kertművelő jelentkezett a versenyre. Az időjárás viszontagságai – az esőzés és a hőség váltakozása, na és persze a szeles idő – ellenére a kertmustrák során az összes versenyző kertjében gyönyörködhettünk. Különösen szép növényeket láthattunk, s szerencsére olykor kóstolhattunk is a terméseikből. Az önkormányzat részéről a képviselő-testület két tagja, Vígh Andrásné Halász Erzsike és Flier Jánosné Anna vállalta a részvételt a bírálóbizottságban, a zsűrielnöki posztot Csiba Zoltán agrármérnök-tanár, mezőgazdasági szakoktató, a Letenyey tanára töltötte be. A versenykiírásnak megfelelően a kertszemlék során ezúttal is Szecsődi Péter örökítette meg a gyönyörű kerteket. Képei szerepelnek az országos versenyre jelöltek portfóliójában is. A verseny koordinátora idén is könyvtárosunk, Szecsődiné Tima Zsuzsanna volt. Idén sem volt könnyű dolga a zsűrinek, erős mezőnyből kellett kiválasztania azt a kertet, amely részt vehet az országos megmérettetésen.
Mészáros László polgármester és dr. Sisa András jegyző adták át a győztesnek járó elismeréseket!
- A 2025-ös év győztes konyhakertje és kertművelője: Schubert Zoltánné Melinda
- A legszebb konyhakertek pályázat 2025-ös második helyezettje és egyben különdíjasa: Szilágyi Jánosné Erzsébet
- Konyhakertjével a harmadik helyen zárt: Demeter Virág és Nagy Szilárd
Köszönjük szépen a bírálóbizottság munkáját. Köszönjük a Noll-kertészet felajánlását, a csodálatos növényeket, amelyeket jutalmul kaphattak a győztesek!
Kertművelőinknek további jó kertészkedést, gyönyörű, erős, egészséges növényeket, szép időjárást kívánunk!


