Események

Idén is díjazták Magyarország legszebb konyhakertjeit

Minden eddiginél több, összesen 370 településen több mint 2000 kertet műveltek meg az idén a Magyarország legszebb konyhakertje vetélkedőn – mondta el Kovács Szilvia, a programigazgatója és főszervezője a díjátadón hétfőn Budapesten.

Hozzátette: közülük 100 településről 235 kertet jelöltek országos díjra a települési zsűrik, és az országos bírálók 37 település 45 kertjének osztották ki a Magyarország legszebb konyhakertje országos díjat.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a díjkiosztón kiemelte: a kert társadalmi és gazdasági haszna jelentős, mert a művelt kert a vegyszermentes magyar termék előállításához, a biológiai sokféleség megőrzéséhez, védelméhez, és a kertkultúra környezetkímélő ápolásához járul hozzá. A 2012-ben indult legszebb konyhakertek programnak nélkülözhetetlen szerepe van abban, hogy egyre többen látnak hozzá a konyhakerti munkához, a programot az agrártárca és háttérintézményei a kezdetektől támogatják – mondta. A programban 2015 óta minden megye részt vesz, amit jelentős eredménynek nevezett.

Kovács Szilvia kitért arra is, hogy a 2018-as vetélkedőt “A termőföld, a talaj védelme a Riolittufa támogatásával” mottóval hirdették meg, hogy minél több talakímélő művelési, vízgazdálkodási módszert, természetes talajjavítókat alkalmazzanak a kertekben.

A főszervező elmondta: a legszebb konyhakertek program Karcagról indult mindössze 22 nevezéssel, majd 2013-tól országossá bővült.

A 2018-as évet értékelve elmondta, hogy 71 új település indult, a részt vevők a nagybani piaci árakat figyelembe véve 700 millió forint értékű árut termeltek meg.

 

Forrás:https://behir.hu/iden-is-dijaztak-magyarorszag-legszebb-konyhakertjeit;

https://www.sonline.hu/eletstilus/iden-is-dijaztak-magyarorszag-legszebb-konyhakertjeit-1252853/;

https://www.heol.hu/eletstilus/iden-is-dijaztak-magyarorszag-legszebb-konyhakertjeit-1356638/;

http://www.ma.hu/uzlet/321302/Iden_is_dijaztak_Magyarorszag_legszebb_konyhakertjeit;

http://hirvonal.hu/hir/1916682;

https://www.szoljon.hu/eletstilus/iden-is-dijaztak-magyarorszag-legszebb-konyhakertjeit-1318856;

https://nepszava.hu/3012015_dijaztak-a-legszebb-konyhakerteket;

https://www.duol.hu/cimke/magyarorszag-legszebb-konyhakertje/;

http://www.infobekescsaba.hu/hirek/olvas/iden-is-dijaztak-magyarorszag-legszebb-konyhakertjeit-2018-10-15-124452;

http://www.haon.hu/iden-is-dijaztak-magyarorszag-legszebb-konyhakertjeit/4017992;

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük