Ccongrád – A legszebb csongrádi konyhakertek

A legszebb konyhakertek programhoz öt éve csatlakozott Csongrád városa, több kiskert-tulajdonos azóta folyamatos résztvevője. A kezdeményezés ötletgazdája Karcag alpolgármestere, Kovács Szilvia, aki azt szerette volna, minél többen termeljenek saját maguknak és családjuknak zöldséget, gyümölcsöt. Csongrádon a kategóriák győztesei mellett egy különdíjat is átadnak, egy malac talál gazdára ilyenkor.

A kert folyamatos munkát ad azoknak, akik saját termesztésű, egészséges, terményeket szeretnének az asztalra rakni. A legszebb konyhakertek programban egyre többen vesznek részt, idén mintegy 60-an neveztek Csongrádon – mondta el Máté Attila, önkormányzati képviselő, aki évek óta koordinálja a programot.

Farkas Sándor, országgyűlési képviselő köszöntötte a program résztvevőit. A politikus elmondta: ő is szívesen műveli az otthoni kiskertet, gyermekkorában azt szívta magába, hogy ha van egy kis szabad földterület, azt be kell művelni. Tisztában van vele, mennyi fáradtságos munka kell egy kert rendben tartásához, de aki műveli a kertet, azért az örömért, jó érzésért teszi, amikor látja a keze nyomán kiviruló növényeket. Farkas Sándor kiemelte: példamutató, jövőt építő munka a kiskertek gondozása, ami mindenkinek örömet okoz: annak is, aki végzi, annak is, aki látja.

Bedő Tamás polgármester örült, hogy ilyen sokan vesznek részt évről évre a programban: a földdel való foglalkozás a kikapcsolódásról és feltöltődésről szól. Reméli egyre többen, fiatalok is megtalálják a kertészkedésben a kedvüket.

Négy kategóriában hirdettek eredményt, sok szép gondozott kerttel neveztek a gazdák, nehéz volt dönteni. Balkon kategóriában Herbert Jenőné nyert, zöldségeskertek között Szenészi Kálmáné lett a legszebb, Csernus Imréné a gyümölcsösök között bizonyult a legjobbnak, vegyes kategóriában pedig Hajdú Dezső kertje végzett az első helyen. Máté Attila minden évben felajánl egy malacot egy kerttulajdonosnak, amelyet idén Győri Andrásné kapta, az állatot meg egy későbbi időpontban adják majd át.

Forrás:http://hir45.hu/legszebb-csongradi-konyhakertek/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük