Települési hírek

Karcag – Díjazták a legszebb konyhakerteket Karcagon

Városháza dísztermében adták át csütörtökön  „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program karcagi díjait, ahol Kovács Sándor országgyűlési képviselő köszöntőjében személyes kertművelési tapasztalatiról is szólt, valamint arról, hogy mennyivel jobb érzés a saját kertben termett almát, gyümölcsöt megenni.
Arról is beszámolt, hogy a kertművelésben náluk megvan az utánpótlás, már három fia is jeleskedik a borsó, répa termesztésben.

Dobos László polgármester, a közösségépítő szerepét emelte ki a programnak, valamint azt, hogy az addig műveletlen kertekbe ismét gyümölcsfákat ültetnek és veteményeznek a gazdák, Példa értékű, hogy Karcagon az iskolák, óvodák és intézmények, valamint nagyszülők – unokáikkal is részt vesznek a programban – vélte a városvezető.

– Háromszázhetven településen több mint kétezer kertet műveltek meg az idén a Magyarország legszebb konyhakertje programban – értékelte az idei évet Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, a program programigazgatója.

– A 2012-ben Karcagról indult program 22 nevezéssel mára nemzetközivé nőtte ki magát, hiszen a versenyben minden megye részt vesz, s határon túlról is vannak nevezések. A kertesek idén, ha a nagybani piaci árakat vesszük alapul, hétszázmillió forint értékű árut termeltek meg.

– Idén „A termőföld, a talaj védelme a Riolittufa támogatásával” mottóval hirdették meg a versenyt, hogy minél több talajkímélő módszert alkalmazzanak a kertesek, akik számára az év nem volt kegyes, a hosszúra nyúlt tél, a 40 fok fölötti hőség és szárazság próbára tette őket – sorolta az programigazgató, majd arról is szólt, hogy 100 településről 235 kertet neveztek országos díjra, amelyből 45 kert érdemelte ki a rangos elismerést.

Karcagon mini, normál, zártkert 1. (zöldséges), zártkert 2. (gyümölcsös), zártkert 3. (vegyes) és közösségi kategóriákban adtak át 1-3. helyezéseket tegnap. A versenyzőket a Madarász Imre Egyesített Óvoda Táncsics körút 19. szám alatti óvodásai műsorral is köszöntötték.

Fényképek : https://www.szoljon.hu/galeria/a-legszebb-konyhakertek-orszagos-program-karcagi-eredmenyhirdetese/

Daróczi Erzsébet

Forrás:https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/dijaztak-a-legszebb-konyhakerteket-karcagon-1356158/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük