Települési hírek

Hatvan – Idén is versenyezhetnek a konyhakertek Hatvanban 

A versenyzők több kategóriában is indulhatnak. Aki megnyeri a helyi „A legszebb konyhakertek” versenyt, az országos megmérettetésen is indulhat. Június 15-ig lehet jelentkezni.

Ötödik alkalommal csatlakozik Hatvan a „Legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” programhoz. Ennek keretében a város önkormányzata meghirdette „A legszebb konyhakertek” programot. A verseny népszerűségét jól mutatja, hogy míg az első évben csupán hárman neveztek, tavaly már 38 jelentkező volt – írta a hatvanihirlap.hu.

Idén is több kategóriában várják a nevezéseket. A balkonok esetében fontos kritérium, hogy öt edényben legalább három növényt termesszenek. Ezen felül mini kert és normális kert tulajdonosok is versenyezhetnek, és zárt kert kategóriában is lehet jelentkezni – mondta Gulyás Katalin főkertész.

A zsűri – előzetes időpont-egyeztetés alapján – kétszer tekinti meg a kerteket és balkonokat, majd a verseny végén ünnepélyes keretek között nyertest hirdetnek szeptember 27-én. A legjobbnak értékelt telket az országos megmérettetésre is nevezik a szakemberek.

Jelentkezni június 15-ig lehet. A jelentkezési lapok átvehetőek a főkertészi irodában, a Városháza információs pultjánál, valamint letölthetőek a hatvani önkormányzat honlapjáról is.

A nevezéssel kapcsolatban további információ itt található.

Forrás:http://hellohevesmegye.hu/mozaik/iden-is-versenyezhetnek-a-konyhakertek-hatvanban-108194

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük