Települési hírek

Nagykanizsa – „Legszebb Kertek” Nagykanizsán

Megkezdődött a legszebb kerteket kereső országos verseny nagykanizsai zsűrizése. Az országosan is a legtöbb jelentkezővel – szám szerint 101 darab benevezett kerttel – büszkélkedő dél-zalai városban szerdán indult útjára a legszebb helyi kert felkutatása.

Szerda délelőtt a palini városrészhez tartozó Förhéncen járt a helyileg illetékes zsűri. A településrészen ítészkedő grémium elnöke a városrész önkormányzati képviselője, míg tagjai pedig a polgármesteri hivatal tisztviselői voltak. Szabó Ágnes kertészmérnök, a palini városrész zsűrijének „szakmai” szempontok szerint vizsgálódó tagja elmondta, hogy több tényezőt is figyelembe vesznek. – A legfontosabb a kert összképe, rendezettsége, a növények elhelyezése. De fontos szempont az is, hogy biokertről van-e szó, tehát, hogy mivel és hány alkalommal permeteznek, illetve, hogy ökokertről beszélhetünk-e az öntözés szempontjából, vagyis összegyűjtött esővízzel öntöznek-e, vagy pedig vezetékes vizet, kútvizet használnak-e erre a célra. Továbbá lényeges a komposztálás kérdése is, hogy a keletkező növényi hulladékot forgatják-e vissza a talajba, vagy műtrágyát használnak.

A szakember elismerően nyilatkozott a förhénci hegyhát zártkertjeiről, mint elmondta, eddig csak szépen megművelt, elismerésre érdemes kertekkel találkozott. Dr. Szabados Gyula szervező, önkormányzati tanácsadó kifejtette: 5 kategóriában 7 zsűri dolgozik 101 helyszínen Nagykanizsán, így országos viszonylatban is az első helyen debütált a dél-zalai város a versenyben résztvevők számát tekintve. – Mintegy 80 kerttulajdonos jelentkezett a versenybe, és volt olyan versenyző, aki mindjárt 3 kategóriában is megméretette magát. A versengés kétfordulós, az első rosta után, a második fordulóba került kerteket a 7 zsűri elnökeiből, valamint Cseresnyés Péter polgármesterből és a kertészmérnök szakemberekből álló fő zsűri fogja majd szemrevételezni, és így fog kialakulni a kategóriánként számítható első helyezettek névsora. Az országos versenyben nemcsak a nagyobb birtokok indulhatnak eséllyel, ugyanis az 50 négyzetméter alatti minikertek, és a legalább három haszonnövényt termesztő balkonok is benevezhettek a versenybe. A városi eredményhirdetés augusztus végén várható – folytatta dr. Szabados Gyula –, a szeptember 19 – 20-án megrendezésre kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer Kiállításon pedig az fog eldőlni, hogy az országos versenybe benevezett, 61 településről „érkező” 800 kert közül melyek lesznek az abszolút győztesei kategóriájuknak.

A dél-zalai városban a legtöbb jelentkező Kiskanizsa városrészből akadt, Palin és Förhénc pedig mindjárt a második legtöbb versenyzővel dicsekedhet. Szabó Gyula a közel 3 ezer négyzetméteres gyümölcsösét és a zöldségeskertjét is benevezte a versenybe. A nyugdíjas gazdálkodónak bőven ad feladatot kora tavasztól késő őszig a kertjének gondozása, amit teljesen egyedül lát el. – Permetezni csak a szőlőt szoktam, amúgy a birtokon minden más termés, így a zöldségek – paprika, sárgarépa, uborka, paradicsom és krumpli – is a bio kategóriába tartoznak. Saját magam állítom elő a komposztot a növényi hulladékokból, illetve az esővizet is összegyűjtöm és fölhasználom az öntözéskor. Különösen büszke vagyok a legalább ötvenéves diófámra, de amint látható, roskadoznak a gyümölcsök alatt az alma- és barackfák is. Bicsák Miklós, a terület önkormányzati képviselője – elmondása szerint – legalább olyan büszkeséggel tekint a hegyhátra, mint a tulajdonosok.

– Az emberek ide nem csak egyszerűen kertészkedni járnak, hanem a legtöbb tulajdonosnak a tökéletes pihenést és kikapcsolódást is jelentik az itt töltött hétvégék, hetek és hónapok. Egyre több ember költözik ki ide családostól, számos külföldi érdeklődő is érkezik, és ezért is lenne fontos a vezetékes ivóvíz minél előbbi bekötése. Bicsák Miklós nem csak ennek a mielőbbi megvalósítását igyekszik szorgalmazni, hanem egy bicikliút elkészítését is, és meggyőződése: 10 év múlva Förhénc lehet Nagykanizsa legújabb kertvárosa. A szintén nyugdíjas hegybirtokos Vékási István szőlőjéből gyönyörű a panoráma, jó időben, déli irányba eltekintve tisztán látszanak a horvát földön elnyújtózkodó, távoli hegyvonulatok is.

– A szőlőmre vagyok a legbüszkébb, arany és ezüstérmes fehér és vörösborokat termelek, igazán a szürkebarát az, ami jól érzi magát nálam a domboldalon. A tornác előtt a kertem királynője, a birtokkal egyidős, két évtizedes fügefa látható, évről-évre heteken keresztül ellátja ízletes fügével az egész családot. Minden helyet igyekszek kihasználni, a szőlő tövét és közeit szinte mindenhol hagymaágyásokkal ültettem be. A szőlőt kivéve semmit sem permetezek – mutatott körbe büszkén Vékási István – illetve egy külső-belső ciszternarendszert is kiépítettem, amely segítségével 10 ezer liter esővizet vagyok képes tárolni. De nem csak az idősebbek érdeklődnek Nagykanizsán a kertészkedés iránt. A temesvári születésű, mindössze 10 éves Veres Andrea is benevezett a versenybe, aki egy gyönyörűen gondozott, 16 négyzetméteres konyhakerttel büszkélkedhet. Kertjében nemcsak a hagyma, bab, paradicsom és paprika terem meg, hanem a híres erdélyi fűszernövény, a tárkony is, ami a szülőföld ízvilágát segíti vasárnaponként felidézni a családnak az ebédlőasztalnál.

Dr. Papp Attila

Forrás: https://www.zaol.hu/nagykanizsa/legszebb-kertek-nagykanizsan-1551741/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük