Híreink

A legszebb Konyhakertek rajzpályázat díjátadása 2016.06.03

Én kis kertet kerteltem… – rajzoltak a gyerekek

Második alkalommal hirdették meg az Én kis kertet kerteltem… gyermekrajz-pályázatot, az idei rendezvény kapcsolódott a Földművelésügyi Minisztérium Kertészkedés Éve programjához. Ez alkalommal arra kérték az óvodásokat és általános iskolás diákokat, hogy rajzuk témája a konyhakert legyen. A pályázatra az országból több mint 2000 pályamunka érkezett. A legfiatalabb pályázó 2,5 éves volt. A rajzhoz az iskolás gyerekek mellékelhettek egy rövid, pár mondatos fogalmazást is arról, hogy amiért van kertjük, illetve ha nincs, miért szeretnék, hogy legyen, mit jelent számukra a kert, mit szeretnek benne?
A díjátadó ünnepségen, melynek a Herman Ottó Intézet adott otthont, több mint 150 gyermek részesült elismerésben.

Magyarországon a kertművelésnek gazdag, évszázadokra visszanyúló hagyományai vannak – mondta V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár. Szeretnék, ha ezt különféle programokkal fel tudnánk eleveníteni, és mind többen felismernék azt, hogy a családjuk zöldségszükségletét saját kiskertjükben is megtermelhetik. Sajnos a legutóbbi generációk már eltávolodtak őseik kultúrájától. A tömegtermék, annak ellenére, hogy ízében a nyomába sem ér, mégis kiszorította az otthonit. A szemléletváltáshoz nemzedékváltás is szükséges, ennek az eszköze ez a rajzpályázat is – véli az államtitkár. – Az ember felnőtt korára sokszor gyakran elveszíti a csodálatra való képességét, ilyenkor van szükség a gyerekek képzelőerejére, látásmódjára, amely új színekben láttatja velünk a világot, új lehetőségekre mutat rá. Egy rajzpályázat már akkor sikeres, ha a beküldött munkák elgondolkodtatják az embert, ötletekre sarkallják. Tanuljatok szüleitektől, nagyszüleitektől, lessétek el a kertészkedés csínját-bínját, és maradjon meg bennetek a szeretet, amivel most viszonyultok a kerthez. Mutassatok példát társaitoknak, mutassátok meg, hogy a kertészkedés nem csak munka, hanem élmény, jó szórakozás is – kérte V. Németh Zsolt a jelen lévő gyerekeket.

Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a Herman Ottó Intézet főigazgatója örömmel üdvözölte, hogy ez a mozgalom már nem csak a falvakban és a vidéki városokban hódit, elért a fővárosba is. Nem csak a kertvárosi kerületekben, hanem Budapest belső városrészeiben zöldellnek már a zöldségpalánták sok-sok erkély ládáiban és cserepeiben. Az intézet és személy szerint ő is nagyon pártolja, hogy ez a mozgalom minél inkább kiteljesedjék. Jó lenne, ha elérnénk azt a szintet, amit egy kis ausztriai faluban látott, ahová a fiával ment egy futballmeccsre. A labdarugó pálya mellett volt az iskola és óvoda játszótere, amelynek egyik sarkában egy zöldséges kiskertet alakítottak ki. A gyerekek természetesnek veszik, hogy retket, hagymát, paprikát, paradicsomot, uborkát stb. ültetnek, s gondoznak, s amikor jön a tízórai ideje, kimennek és leszedik a már ehető termést. Ez a célja ennek a mozgalomnak, legyünk ilyen közel a természethez. A jövőben is minden segítséget megadnak a mozgalomnak, amit az intézet képes megadni – mondta.

Kovács Szilvia karcagi alpolgármester asszony, a mozgalom programigazgatója és elindítója megköszönte a gyerekeknek, hogy ilyen komolyan vették a pályázati felhívást, és ilyen sok szép pályamunkát küldtek be. Még külföldről, Angliából, Szlovákiából és Szerbiából is érkeztek szebbnél-szebb rajzok. Az országos zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, hiszen minden munkában találtak valami szépet, érdekesett, izgalmasat, egyéni látásmódot, amiért alkotója dicséretet érdemel. A döntésnél az első számú bírálati szempont az volt, hogy a képek a pályázati kiírás témáját tükrözzék, az ettől való eltérés, például konyhakert helyett virágoskert ábrázolása, sajnos kizárók ok volt. Sok egyéni technikájú, aprólékosan kidolgozott rajz érkezett be, külön dicséretben részesültek azok, akik csoportmunkában dolgozták fel a feladatot. A legaktívabb résztvevők az óvodások és az alsó tagozatos iskolások voltak. Néhány alkotás olyan szépre sikerült, hogy akár mesefilm illusztrációnak is megfelelt volna. Az alpolgármester asszony szerint a pályázatnak az volt a célja, hogy a gyerekek álmodják meg a kertet, s a megálmodott kertet egyszer váltsák is valóra. – Kérlek benneteket – szólt hozzájuk, hogy egyszer ezzel a megálmodott és megvalósított kerttel nevezzetek majd be a Legszebb konyhakertek versenyre. Végezetül Gál Zsófi 2. osztályos tanuló soraival búcsúzott, mely jól összefoglalja, hogyan is álltak a gyerekek ehhez a pályázathoz.

A képzelet kertje
A kertemben lenne alma- és szilvafa,
levendula, sárgarépa, paradicsom hagyma.
Gereblyézném, gyomlálnám, kapálnám, öntözném,
virágért és gyümölcsért egész nap szeretném.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kerepesi Katalin

 

Forrás:http://www.vnemethzsolt.hu/hu/hirek/63647/budapest-a-legszebb-konyhakertek-rajzpalyazat-dijatadasa-20160603

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük